Pauli Szent Vincze leányai meghonosítva Esztergomban ... (1865)

Vincze utolsó évei és halála

122

sem; megnyugodott ő teljesen az Urnák szent akaratán és tökéletes odaengedéssel rakta le a keresztnek zsámolyára vállalatait,

r

reményeit és kérelmeit. Éltének utolsó müve és mintegy zárköve azon rendszabályzat vala, melyet lázáristáinak adott.

Éltének egész utolsó évében már oly gyenge és beteges volt, hogy maga többé be nem mutathatta Istennek a vérnélküli szent áldozatot, hanem csak nagy nehezen tudott elvánszorogni a templomba annak hallgatására és az Ur szent testének vételére. Rövid idővel Vincze halála előtt a szent Lázárról nevezett intézetnek egy áldozára egyik szerzetes társához a többek közt igy irt: „Szeretett édes atyánk, Vincze már csak alig jár igen leeresztett fővel, és úgy látszik, nem messze viszi már. Arcza napról napra fogy és mi csakhamar el fogjuk őt veszteni.“ Ezt a levelet az iró, megfeledkezvén arról, hogy mit irt, maga vitte el Vinczéhez azon kérelemmel, hogy olvassa át és küldje el annak, kinek szól. Midőn Vincze olvasás közben a szavakra jött: Szeretett édes atyánk stb. megállóit és igy szóla magához: Nézd csak, nézd, tanítványod arra int, hogy készülj a halálra. Sőt ennél még többet is tett, mivel t. i. azt hitte, hogy az említett áldozárt talán azáltal megbotránkoztatta, hogy nem készült a halálra, magához kérette és hálát mondott neki az üdvös megintésért, — és kérte, hogy sorolja el neki egyéb hibáit is. Az áldozár ezerszer bocsánatért könyörgött és ünnepélyesen tiltakozott az ellen, hogy ő csak messziről is intelmet akart volna intézni elüljáróhoz stb. Vincze felele : Légy nyugodt édes fiam, őszintén megvallom előtted: Tizennyolcz éve már annak, hogy soha le nem feküdtem azon gondolat nélkül, hogy azon éjjel meg fogok halhatni. Halála után egy ily jegyzetkét találtak iratai között: Két vagy három nap előtt nagyot estem és azonnal halálom jutott eszembe, és kérdeztem magamtól, váljon mi terheli lelkismeretemet, és hála legyen Istennek, mitsem találtam! — Olyan volt ő, mint azon szolga, ki szüntelen körül van övezve, kezében az égő lámpával, hogyha Ura jön és kopogtat, azonnal ajtót nyithasson neki. (Luk. 12, 35.) Ha hallotta, hogy ittott egy istenfélő ember halt meg, igy sóhajtott föl: ,,0 Uram te megengeded, hogy én haszontalan szolga oly sokáig tapossam a földet, és hiv, buzgó szolgádat kiszólítod a világból. Valóban én vagyok a konkoly, mely megrontja a jó búzát. Miért