A Tanácsköztársaság napjai Esztergomban (1960)

Dezsényi Miklós: Komárom és Esztergom szereplése a Magyar Tanácsköztársaság Honvédő Háborújában

parancsnoksága nem tudta pontosan megállapítani. A fent felsorolt alaku­latok felállítási helyét saját hírszerzőink a párkányi oldal magyar lakos­sága által állapították meg, de feltételezhető, hogy a megjelölt területen a megállapított alakulatokon kívül számos más cseh kötelék, ismeretlen létszámban is jelen volt. Ellentétben a párkányi cseh csapatoknak az előzőekben említett és ismertetett tagozódásától, április 18-án a Hadügyi Népbiztosság felderítő közlése szerint Párkányba megérkeztek a 3. és 9. cseh ezredek kisebb különítményei is. Április 27-én megtörtént az „Esztergomi Vörösezred” eskütétele és zászlóavatása. Ugyanezen a napon a párkányi cseh katonai parancsnok­ság intézkedésére elzárták az esztergomi—párkányi közúti Duna-hídat. Még ezen az éjjelen rövid tűzharc folyt le a város területén és a túloldalon állásban levő ellenséges tábori őrsök között. A magyar Vörös Hadseregnek az április 16-án bekövetkezett általá­nos intervenciós támadás után megindult rohamos fejlesztése Eszter­gomban is éreztette hatását. A védőszakasz parancsnokság április 29-én jelentette a győri katonai kerületi parancsnokságnak, hogy a védősza­kaszban szolgálatot teljesítő vörös katonai alakulatokat mindenhol vörös­őr alakulat váltotta fel. Ennek megfelelően a 19/III. gyalogos zászlóalj és a 3/18. tarack-üteg Esztergomban az indulási parancsot várják. Vörös­őr alakulatként szerepel a 2. védő alszakaszban a régi nemzetőrség 1. százada és a 186 főnyi létszámú 5 géppuskával felszerelt tengerész külö­nítmény, amely az 1. védő aiszakaszt képezte. (Védő alszakasz határ) Lábatlannál a Duna-parton vörösőr tábori őrs Nyergesújfalunál 5. sz. tábori őrs + 1 géppuska Nyergesújfalu téglagyár 4. sz. tábori őrs + 1 géppuska Táti szénrakodó 3. sz. tábori őrs -f- 1 géppuska Körtvélyesi sziget dél Zsidód majornál 1. sz. tábori őrs (Védő alszakasz határ) Felállító alakulat 1/2 9/III. század Tát községben, ugyanott 2. sz. tábori őrs +-j- 1 géppuska Táti szigeti Duna-ág alsó 110. kép oszlop 4. sz. tábori őrs. Ettől 1600 méterre a Duna-parton 3. sz. tábori őrs + 1 géppuska Esztergom közúti hídfő 2. sz. tábori őrs + 2 géppuska, tartalék 1 puskás szakasz Székesegyházi dombon 1. sz. tábori őrs + 2 géppuska Esztergom városában 1 puskás század, 1 géppuskás század, 1 műszaki század, 3 vörösőr szakasz, 2 löveg Szentgyörgymező 106-0- a Duna-parton 2. sz. tábori őrs + 1 géppuska Ettől keletre 2200 méterre a Pun-parton 1. sz. tábori őrs, utóbbi kettő alárendelve a 2. puskásszakasz parancsnokságnak Kápolna 137-nél Basaharc, Duna-parton 1. sz. tábori őrs + 1 géppuska Helemba sziget középmagasságában a Duna-parton 108-0, 2. sz. tábori őrs, + 1 géppuska, utóbbi kettő alárendelve az 1. puskásszakasz parancsnokságnak Basa­harc vendéglő. Úgy a magyar Vörös Hadsereg, mint a burzsoá cseh hadsereg alaku­latainak felállítása 1919. április 11. időpontra vonatkozik, amely a magyar 90

Next

/
Oldalképek
Tartalom