Zádor Anna: Az esztergomi főszékesegyház (1970)

denciát kívánta hangsúlyozni. A kísérő épületek (prímási palota, sze­minárium) hiányában valóban így lehetett leginkább fokozni a temp­lom monumentalitását, és elérni azt, hogy már messziről is minél na­gyobb hatást gyakoroljon a szemlélőre. Ezért Hild jelentősen meg­magasította a kupoladobot, amelyet levegősen álló oszlopok koszo­rúja övez, könnyedséget, szinte a lebegés benyomását biztosítva az alapjában súlyos és hatalmas kupolának. Ennek érdekében szükséges­sé vált, hogy a kupola már elkészült csegelyeit lebontassa, és meg­felelő hordképességűekre alakíttassa át. A távlati hatás érdekében viszont a homlokzat eddigi zárt tömegét fellazította, a két kísérő tornyot magasan megnyitott áthajtóval csatolva a homlokzat közép­ső részéhez. így imponáló szélességű és mégis könnyed benyomású főhomlokzatot nyert. Ebben az elgondolásban a széles tornyok hatá­sos, de tompított hangon megszólaló kísérői a középső oszlopcsar­noknak és a mögötte-fölötte emelkedő kupolának. Hild nagy eréllyel és e korszakhoz mérten igen fejlett szervezési és szerkesztési tudással vezette az építés munkáját, ami töretlen ütemben folyt Kopácsy 1847 őszén bekövetkezett haláláig, sőt az át­meneti időben, az új prímás beiktatásáig sem lankadt, hála Hild eré­lyes vezetésének. Ilyképp a további folytatás is szinte zökkenőmen­tes volt. Bár az építkezést minden érdekelt fél szorgalmazta, és már Kopácsy alatt megtörtént a belső díszítésre vonatkozó, még hiányzó megbízások kiadása: elsősorban anyagi fedezet hiánya miatt a mun­kálatok befejezése erősen késett. Amikor 1856. augusztus 31-én Liszt Ferenc ez alkalomra komponált „Esztergomi misé”-jével meg­történt az ünnepélyes felszentelés, a templom még korántsem volt készen. Hiányzott még a főhomlokzat oszlopos előcsarnoka, a déli oldaltorony, de az ünnepségek mégis alkalmat nyújtottak arra, hogy e nagyszabású építkezéssel a nagy nyilvánosság is foglalkozzék. A vé­lemények és bírálatok egész sora jelent meg rövidesen. Csak 1862- ben fogtak hozzá az előcsarnok megépítéséhez, amit elég hamar be is fejeztek, de a templombelső kialakítása belenyúlik a XIX. század utolsó harmadába: ennek tudható be a historizáló, a klasszicizmustól erősen elkülönülő belső hatása, sajátos nehézkessége. Mindez azt mutatja, hogy az esztergomi székesegyház — mint a legtöbb nagyszabású építészeti alkotás —több építészegyéniség mű­ve, mégis azt mondhatjuk, hogy külső megjelenése, a homlokzat és a kupola végleges megformálásával egyetemben, Packh kezdeménye­zései után Hild József művének tekinthető. I!, IV A székesegyház — amely Kühnel és Packh tervei szerint épült — 15

Next

/
Oldalképek
Tartalom