Zádor Anna: Az esztergomi főszékesegyház (1970)
alaprajza görögkereszt alakjából formálódott. A keresztszárak erős megrövidítése, a nég/ezet nagy mérete és a magas kupola a centrális templomok hatását kelthetné, ha a hosszított bejárati szakasz és a vele szinte azonos méretű szentélykiképzés a hosszhajós elrendezés mélységi tendenciáját nem érvényesítené. Hozzájárul ehhez az is, hogy a keresztszárak közötti szakaszokat a bejárati rész két oldalán észak felől a Bakócz-kápolna, illetve a déli oldalon elhelyezett, Szent István vértanú tiszteletére szentelt oldalkápolna foglalja el, amelyek megfelelőjeként a szentély két oldalán is hasonló, téglány alakú helyiségek helyezkednek el. A szentély jobb oldalán a páratlan értékű tárgyakat magában foglaló kincstár és téli kápolna, bal oldalán a sekrestye és a főkáptalani tanácsterem kapott helyet. A múzeumi rangú kincstár leghíresebb darabjai közé tartozik a bizánci munkára valló csóktábla és az ún. Mátyás király kálváriája. A bal oldali helyiségekben, valamint a hozzájuk vezető összekötő folyosóban gazdag arcképsorozat emlékeztet a székesegyház történetében kimagasló szerepet játszó főpapokra. A múltra emlékeztet az itt felállított nagyszombati ezüstoitárka is, amely Pázmány Péter házioltára volt, és augsburgi mesterjegyet visel a XVII. századból. E mellékterek — a konkrét igény kielégítésén kívül — hozzájárulnak ahhoz, hogy a templom egészében a téglányalak dominálhasson. A zártságot, a teljesen szimmetrikus tagolású tömb kialakítását a templom külsején a szentélyoldalaknál és a kápolnák felett is körülfutó attika-felfalazás nagymértékben elősegíti. Ezzel a szigorúan szimmetrikus és a klasszicizmus kívánalmainak megfelelő elrendezéssel a székesegyház sikerrel egyesíti a hosszhajós és a centrális alaprajzú kiképzés jellemvonásait, annyi változatosságot biztosítva mind az alaprajzban, mind a boltozási formák terén, hogy az alapjában véve egyszerű kompozíció hatásosságát megsokszorozza. A főhomlokzat lépcsőn emelkedő, impozáns méretű és oromzattal koronázott oszlopcsarnoka a fő motívum, amihez magas nyílású át- hajtókkal különálló toronyépítmények csatlakoznak. A levágott sarkú tornyok nyolcszögűek olyképp, hogy a főoldalakat erősebben érvényesítő toronyforma keletkezett. Hasonló sarokbevágást találunk, persze lenyűgözőbb méretben, a templombelsőben is, a kupola alatti tér falpillérkiképzésénél. Ezzel a megoldással egyrészt a kupola alatti tér monumentalitását fokozta az építész, másrészt a kupolatartó falpilléreknek méltóságteljes, masszív hatást kölcsönzött: olyan gondolat ez, amely a kupolamegoldások nagy mintaképe, a római Szent Péter-templom páratlan kupola- és térmegoldásának hatására 1, 9 5 10—13 16
