Vukov Konstantin: A középkori esztergomi palota épületei (2004)
Összefoglaló
összefoglaló A középkori esztergomi palota épületei Az esztergomi palota sokáig török kori ágyúbástya, barokk kaszárnya és felében fennálló román kori épületek küllemét hordozta, míg az esztergomi középkori királyi lakhely 1934-től 1938-ig tartó feltárása, törmelékből való kiszabadítása és egyúttal megindított restaurálása ezt a helyzetet meg nem változtatta. Gerevich Tibor irányításával, Lux Géza építész tervei szerint, Várnai Dezső építész közreműködésével készült a helyreállítás. Munkájuk eredménye a ma is látható, Vármúzeumként bejárható palota termeinek rekonstrukciója. A 20. század végi kutatások eredményeként a 30-as évek rekonstrukcióját az egész palotára nézve tovább is bővíteni tudjuk, új fényben világítva meg a palota jelentőségét. A palota használat szerinti összetevői Maga a palota épületegyüttese külön fallal elkerített, külön kapubejáróval ellátott része volt az esztergomi Várhegynek. A középkorban a Szent Adalbert székesegyház mellett a másik súlypontja volt a várnak. A palota többféle épületrészből tevődött össze, amelyek a különféle használati céloknak felelnek meg. A funkciók szerinti elemzés közelebb vihet minket a fennmaradt épület és az egykori élet megértéséhez. A román kori palotaépület 15. századi használata során nyilván bővültek és finomultak az igények, ezen kívül a királyi család helyett csupán egyetlen főúr, az esztergomi érsek birtokolta. A kutatások eredményei és a szerző megfigyelései alapján egészen világosan elkülöníthetők egyes egységek, ugyanakkor vannak még a palotának homályban maradó használati részei is. A 15. századbeli uralkodói és főúri rezidenciákkal, köztük az avignoni pápai palotától kezdve, de elsősorban a Luxemburgi Zsigmond-kori Budával egybevetve, az esztergomi palotában megvolt mindaz a kényelmi, reprezentációs, gazdasági és egészségügyi felszereltség, amellyel más jelentős, európai hasonló épületegyüttesek is rendelkeztek: az esztergomi palotában jól elkülöníthetők a magánlakosztály, a kápolna, a reprezentációs szárny, a konyha részei, és az egyéb gazdasági szárnyak, valamint a kapcsolódó egészségügyi helyiségek. A magánlakosztály Az Árpád-kori palota déli vége nem más, mint egy sziklaoromra épített vaskos lakótorony, amelynek eredetileg ötszögű alaprajza volt. Ez a Fehér-torony és toldaléka a kápolnával együtt megfelel az egykori királyi, majd érseki magánlakosztályok helyének. A lakótorony a 12. század második felében létesült, a 15. században tűnik föl mint Fehértorony, „Weiss thurm”. A lakótoronyból napjainkra megmaradt szinten három helyiség található, amelyek a feltárók elnevezése szerint: a Beatrix-terem a kettős kapuval, a studiolo vagy dolgozószoba az erények freskójával, valamint a könyvtárszoba vagy tanácsterem. Az építés folyamán a jelek szerint nem változott az építészeti koncepció, azonban a megvalósult állapot fokozatosan alakult ki. Ma a studiolo a legjelentősebb a négy erényt ábrázoló 15. századi falkép nyomán. Ennek a teremnek a boltozata pontosan kiszerkesztve rekonstruálható eredeti állapotának megfelelően, és a Lux-féle helyreállítás az adottságoknak megfelelően továbbfejleszthető. A megmaradt csonka lépcsőházak azt bizonyítják, hogy az ötszögű tömegben legalább két lakószint helyezkedett el. A belső helyiségekből, a ma studiolónak nevezett freskós teremből felvezető egyszemélyes csigalépcső arra utal, hogy a fölötte levő helyiségek védettebbek voltak az alul levőknél, mert csak az alulsó részből lehetett feljutni. A szinte csak egyetlen fallal érintkező, tágasabb csigalépcső pedig minden valószínűséggel a torony tetejére vezetett fel. A két függőleges közlekedési rendszer független volt egymástól, amúgy nem is lett volna értelme egymás mellé építésüknek. A Beatrix-terem Legjellegzetesebb dísze a Beatrix-teremnek a román stílusú, reprezentatív kettős kapuzat, amelyikből a nagyobb ív a sudiolóhoz vezet, a kisebb egy erkélyfülkébe. A termet román keresztboltozat fedte, a záradék jóval magasabb volt, mint a falsikon megjelenő liinetta záradéka. A boltozat fajtájának ez a megválasztása azt mutatja, hogy nem volt felette járható szint, a Fehér-torony tömegéhez tapadó, alacsonyabb toldalék jellegét mutathatta. Padlóját eredetileg vörös mészkőlapokkal burkolták, a 15. században kb. 45 centiméterrel meg89
