Vukov Konstantin: A középkori esztergomi palota épületei (2004)
A palotaegyüttes rekonstrukciója
szögű helyiség formájában jelenik meg (16. kép). Előszoba jellegét azonban a kápolna előtti teraszról nyíló igényesen kialakított, bélletes bejárati kapu igazolja. A kaput - a falba mélyített lyukak nyomán - vélhetően vastag gerendákkal belülről alaposan el lehetett reteszelni. Az előszoba a mai értelemben véve közlekedő volt, mert a díszes kapun át ide léptek be először, továbbá az egyoszlopos teremből a szűk, tört vonalú lépcső ide érkezett, és innen lehetett átjárni 16. kép. Az előszoba a palota alaprajzán (sötétítve) 17. kép. Az előszoba izometrikus képe az egyes falnézetekkel (Borosházi Tamás szerkesztése) a nagy csigalépcső, illetve a magánlakosztályt tartalmazó lakótorony közös előterébe (17. kép). A déli falazat mentén, a mai áttört nyílás lábánál, kétfellépős lépcsőkezdemény látható, amelynek szerepére eddig nem derült fény. A lépcsőfokokat szépen kifaragták, a kvádersoros falazással egy szövetben készültek, azonban a lépcsőkar szemmel láthatólag csonka. A Beatrix-terembe irányuló jelenlegi átjáró tulajdonképpen egy belövés által keletkezett rés, amelyet a múzeumi forgalom céljából használnak fel. Ezt figyelembe véve javították már a 30-as években, újonnan faragott kváderkövekkel. A falomlásban feltáruló falszövetben kis keresztmetszetű kéménylyukat látni, amely feltehetően a királyi lakószobát szolgálta. A fal hiánya azonban nem engedi megtudni a kéménykürtő hasznosításának szerepét. Ezt a helyiséget is másodlagosan hasznosították az ostromok után, az első török korban. A későbbi, 1595 utáni másodlagos hasznosítás jele inkább már a kis, törtvonalú feljáró lépcsőre vonatkozik. A lépcső felső végét egy téglából falazott kürtővel zárták el, amelynek kormos lenyomata még ma is kivehető, Várnai Dezső is felmérte. Ez a kis kemence-féleség az alsóbb helyiségből a múlt században is megközelíthető volt, az ún. kazamatasoron át, ahogy erről Lippert felmérési rajza tanúskodik.11 A falazatban magasan végig látható egy bevésett, vízszintes horony. Várnai Dezső utal arra, hogy másodlagos mennyezet behúzásának nyomáról lehet szó, azonban a szerkezetet nem részletezi. A boronafalas német faburkolatos szobatípus, a „Stube” mennyezetképzés egyik vállfájának ismerete hoz közelebb a lehetséges fedési módhoz: a mennyezet enyhe ívelését követő gerendák sora közötti deszkázat hosszanti falcsatlakozása számára készítettek ilyen típusú vájatot (18. kép). A Beatrix-terem A terem, amelyet a feltárók idején Beatrix-terem vagy trónterem, hálószoba névvel illettek, az eredetileg ötszögű lakótorony toldaléka (19. kép). E toldaléknak nem volt emelete, azonban volt alagsora (mármint a lakótorony ma bejárható földszintjéhez képest), mégpedig az egyoszlopos, vagyis a hagyományosan Szent István-terem elnevezésű helyiség (20. kép). A Beatrix-terem építéstörténetének valós meghatározását két részlet „zavarta meg”: a bélletes kettős kapu és a DK-i sarkán észlelhető falszövet- elválás (21. kép). Kezdjük az utóbbival. Ez a falelválás úgy mutatkozik meg, hogy a kettős kaput 16
