Schmidt Sándor: Az esztergomi szénmedence bányászatának ismertetése (1932)

Bevezetés

Bevezetés.

Az esztergomi szénmedence történetének megírásánál a súlypont a vízkérdésre esik, arra a természeti nehézségre, mely — a veszély felismerése óta — nemcsak a tőke viselkedését, hanem a beiendezkedés és hányaművelés minden fázisát is irányította. A vállalkozói kedv csak úgy, mint a mérnöki munka lendületet nyert a kérdés enyhébb megítélése esetén s tartózkodóvá vált, mihelyt az események a kialakult feltevéseket megcáfolva, sötétebh következtetéshez vezettek.

Ha tehát az esztergomi szénmedence bányászatának fellendítésében való hit és a természeti nehézség leküzdhetetlensége folytán fellépő csüggedés hullámszerű változását kívánnám megörökíteni, úgy 5 fejezetre oszthatnám bányászatunk történetét:

1. Az esztergomi szénmedence bányászatának története 1900-ig, a vízveszély felismeréséig.

2. A bányászat ismertetése 1910-ig, vagyis az elfúlt aknákkal együtt elveszett hatalmas tőkék okozta deprimáltság időszaka.

3. Bányászatunk fejlődése 1920-ig, amely idő alatt minden tevékenységünket az a meggyőződés irányította, hogy a vízbetöréseket egymástól független barlangok okozzák, melyek tehát csak véges mennyiségű vizeket tartalmaznak.

4. Újabb depressio 1927-ig, mikor az előbbi theoriának tévedése kiderülvén, újabb lehetőségek keresésére irányul minden tevékenység.

5. A cementálási eljárásnak nevezett védekezési mód bevezetése.

Természetes azonban, hogy bányászatunk életének ez a hullámzása nem

korlátozódik csak az említett 5 korszakra, mert a rezgést azokon belül is állandósítja az az ősi energia, melyet a széntelep fekvőjében keringő hatalmas víztömegek reprezentálnak.

E bányászat művelése, vezetése ugyanis elsősorban idegmunka, hiszen a veszély nagyságának értékelése szerint sokszor percek alatt kell határozni egyes bányák vagy bányarészek sorsa felett, mely elhatározásoknál döntő az életbiztonságnak és a veszélyeztetett anyagértéknek mérlegelése. Az egyébként is állandó feszültségben tartott idegeknek e rendkívüli igénybevétele az a bányamérnöki munka, melyet az esztergomi medencében eléggé értékelni soha nem lehet, mert az egész itteni bányászatnak sorsa tulajdonképen ezen múlik.

Ha e hányamérnöki feladatokat az egyén pessimismusa befolyásolja s az emberélet biztonságának mérlegelésénél túlmegy a szükséges határon: olyan anyagi javak pusztulását idézi elő, melyek nagyon is alkalmasak a hullámvölgy kimélyítésére, viszont az, hogy az Optimismus az anyagértékek javára ne veszélyeztesse fölöslegesen az életet, csak úgy biztosítható, ha a bányamérnök mindig az élen van, s saját életének biztonsági érzése segíti át a helyes megítélésben.

Fi kis kitérővel azt kívánom bizonyítani, hogy az esztergomi szénmedence művelésében eredményt úgy biztosíthatunk, ha a feladatok elvégzéséhez szükséges hányamérnöki tevékenységet csak bizonyos korhatáron belül kívánjuk meg s nem erőszakoljuk akkor, midőn az idegszálak, külsőleg talán nem érzékelhető módon, de az anyag belső fáradtsága folytán képtelenné válnak e nehéz, szellemileg és fizikailag egészséges szervezetet igénylő munkára.