Schmidt Sándor: Az esztergomi szénmedence bányászatának ismertetése (1932)
II. rész. Vízkérdés
Miután 1 m3 betonanyag költsége beiszapolva a fúrás költségével együtt 18 pengő, levonva fenti mennyiségből az eddig már beiszapolt 94.200 m3 anyagot, illetve annak 1,722.000 pengő költségét, a vízvédelem költsége a 11 évi termelésre, illetve a művelés alatt álló szénvagyonra elosztva előreláthatólag q-ként 4'8 fillért fog kitenni. E 4‘8 fill, q-kinti költség egyenlő értékű azzal az összeggel, amennyibe 8 m3 * * * percenkénti vízmennyiségnek 200 m-re való emelése egy évben kerül. Ha tehát e számítást vesszük alapul, a költség elbírható, mert láttuk, hogy 8 m3-nél nagyobb mennyiségeket emeltünk állandóan a cementálási eljárás előtt és amellett el kellett szenvednünk a kiszámíthatatlan költségekkel járó elful- ladásokat is. De hogy e h'8 filléres költség tényleg biztosítson is minket arról, hogy már az elfúlás veszélyének nem vagyunk kitéve, ahhoz az kellene, hogy e 330.000 m3 betonanyag bent is legyen a fekiimészkö karsztosodott üregeiben, holott eddig abból csak 9Í.200 m3-t iszapoltunk be s így nem is állíthatjuk azt, hogy az eddigi cementálással a vízveszélyt már kizártuk, de nem is írhatjuk a cementálási eljárás rovcisára sem azt, ha közben még esetleg egy-egy bányamezőnkben nagyobb vízbetörést kapnánk. Az itt előadottakból azonban egy másik következtetéshez is jutunk, melyre egyébként bányászatunk jövőjének ismertetésénél még visszatérek. Látjuk ugyanis azt, hogy a ma művelés alatt álló terület vízmentesítése q-ként 4 8 fillérbe kerül, azonban nekünk már e 11 év alatt, amennyire a mai művelés alá vett szénvagyonunk termelésünket biztosítja, új területeket is kellene cementálni, vagyis preventive előkészíteni, hogy 11 év után további termelésünket biztosíthassuk. E területek vízmentesítése tehát újabb teherként fog mai termelésünk mellett jelentkezni, amely többköltség szenünk verseny- képességénél már rendkívül hátrányosan éreztetné hatását. Épen ezért módot kell keresnünk arra nézve, hogy e 11 évre számított és feltárt szénvagyonun- kat ne 11 év alatt legyünk kénytelenek lefejteni, hanem hosszabbíthassuk meg mai bányáink élettartamát annyi idővel, amennyire a következő új területek vízvédelmi munkáinak keresztülviteléhez szükségünk lesz. Keresnünk kell tehát legalább 5—6 évi termelésünk biztosítására elégséges olyan szenet, amelynek vízveszélye minimális, vagyis vízmentesítési munkákat nem igényel, tehát viselné ez új területeknek cementálási költségeit. E gondolatmenet magyarázza meg most tulajdonképen okát annak, miért vezettem le kerületünk termelését lépésről-lépésre a régi térképek felhasználásával bányászatunk megkezdése óta. így akartam ugyanis biztosítani az előbbi lehetőséget, kike- iesve az elődeink által benthagyott, magasabban fekvő és még kiművelhető szénpilléreket. 3. A cementálásnak preventív elvégzése. A cementálási eljárás mai stádiumában a legfontosabb feladat az, hogy az egyes művelés alá vett bányamezőket már előre biztosítsuk a vízbetörések veszélye ellen. Tehát minden törekvésünk is odairányult, hogy e cementálási munkát minél gyorsabb tempóban végezzük el. Azonban egészen világos, hogy érintetlen bányamezőben kikeresni azokat a pontokat, ahol egy-egy karsztpatak valószínű, eddig lehetetlennek látszott, és a fúrólyukak megtelepítésénél csak a véletlen szerencsében bízhattunk, aminek természetes következménye volt, hogy egy-egy mezőben aránytalanul sok fúrólyukat kellene mélyítenünk, ami viszont a költségeket aránytalanul emeli. Reimann-aknánk „S“-mezejében pl. 16255 m8 anyag beiszapolásához 13 fúrólyukat mélyítettünk le 3903 m összmélységgel, vagyis minden m3 iszapanyagra 0-24 m fúrólyuk esik. Reimann-aknánk „F“-mezejében 6860 m3 anyagra 2841 m fúrólyuk esik, vagyis 1 m3 anyagra 0'41 m fúrólyuk. Auguszta-aknánkban 29.300 m8 anyaghoz 13 drb fúrólyukat mélyítettünk le összesen 3117 m mélységgel, tehát 1 m8 anyagra 0T06 m fúrólyuk jut. Tömedék-aknánkban
