Schmidt Sándor: Az esztergomi szénmedence bányászatának ismertetése (1932)
II. rész. Vízkérdés
156 dett anyagot is elmosta, s ezért ezeken a helyeken hiánj'zik az az izoláló réteg, mely egyébként a széntelep és mészkő között helyetfoglal. A patakok levezették tehát a hegyek által körülzárt medencék csapadékvizét a környező mélységekbe, s a széntelep képződése után sem szűntek meg, hanem az alatt folytak mindaddig, míg a tenger el nem borította a vidéket. A tenger alatt természetesen a víz elvezetésére nem volt szükség, de mihelyt a tenger elvonult, újból a földalatti patakok vezették le a csapadékvizeket, s az azokon folyó viz tovább is oldotta a mészkövet, tehát folytatta a félbehagyott karsztosodási munkát az eocénszén lerakódása után. A medencék túlterheléséből keletkezett lépcsős vetődések oly lassan mentek végbe, hogy a patakok nem szakadtak meg, hanem e vetődéseken állandóan átrágták magukat, sőt ott intenzívebben fejthették ki eróziós és korróziós munkájukat, mert a mészkő a vetődés mentén összemorzsolva, nagy felületen volt kitéve a víz hatásának és a vetődések mentén a csapadékvíznek egy új hányada is lejutva a mészkőbe, táplálta a patakokat. E patakok kifolyása ma a Duna vizébe történik akár közvetlenül, akár a Duna mellékvölgyeiben lévő talajvízbe, mint ezt Dorogon, Leányváron és Sárisápon láthatjuk. Most már könnyen elképzelhetjük, hogyha bányaműveléseinkkel ilyen karsztpatakot megcsapolunk, nemcsak azt a vizet kapjuk be bányáinkba, mely a környék csapadékjából ered s így végesnek volna tekinthető, hanem visszafelé is befolyik a patakon át a Duna vize, illetve a vele azonos talajvíz. A karsztpatak felett, mint már elől rámutattunk, nincs izoláló réteg a széntelepig, s így, ha a széntelepet megbolygatjuk, a fekürétegek engednek a viznyomásnak. Eddig azt hittük, hogy ezért kapunk vízbetörést, mert hiányzik az izoláló réteg, most azonban világos, hogy a vízbetörés oka a patak, mely az izoláló réteget elmosta. A négy vízbetörési helyre mélyített fúrólyuk, s az azon át cementes homokkal megszüntetett vízhozzáfolyások következménye volt, hogy a vízbetörések előtt emelt percenkénti 10 m8 víz 13 m3-re apadt, s úgy Auguszta- akna, mint Reimann-aknának ú. n. „F“ mezője víztelenítve, visszakapcsolódott bányászatunk életébe, s az eljárásban egészen jogosan vízproblémánk megoldását láttuk. így jutottunk el bányászatunk életének 5. szakaszához, melyben újabb reménységgel eltelve jövőnk iránt, a vízveszély okozta depresszió hullámvölgyét örvendetes hullámhegy váltotta fel. A cementálási eljárás gyakorlati kiépítése. Természetesen az elért eredmények után minden erőnket koncentrálnunk kell ez új eljárás további kiépítésére s így az ezzel kapcsolatban felmerült kérdések tisztázására. A kérdések, melyek mielőbb adandó feleletre várnak, a következők: 1. Ismernünk kell az 1 m3 homokhoz kevert 100 kg cementanyag viselkedését az azzal kitöltött üregben, képes-e annak a nagy hidrosztatikai nyomásnak ellenállani, mely a bánya víztelenítése után egyoldalúan nehezedik reá, vájjon a nagy mélységek nem befolyásolják-e a cement és homok kötését? 2. Milyen mennyiségek szükségesek ahhoz, hogy egy-egy bányamezőn belül nyugodtan számolhassunk a vízveszély megszűntével? 3. Lehetséges-e a cementálást a vízbetörések megelőzésével, vagyis preventive elvégezni, úgyhogy egy bányamező üzembevétele után a rendkívül költségekkel járó vízbetörésektől meg legyünk kímélve? 4. Végül, lehet-e gondolni arra, hogy a cementálás után összes feltáró és szállító vágatainkat a fekübe helyezzük át, megtakarítandó ezáltal nemcsak a fenntartási munka rendkívül nagy költségét, hanem az üzemek szétforgácso- lásával együttjáró több termelési és szállítási költséget is?
