Schmidt Sándor: Az esztergomi szénmedence bányászatának ismertetése (1932)
II. rész. Vízkérdés
130 R. T.-gal kerestünk kapcsolatot, melynek lelkes vezérigazgatója n. Rau Gottlob volt szénkormánybiztosunk 100.000 koronát volt hajlandó áldozni a tokodi aknák viztelenitésére. A tokodi n,szakmagyarországi aknatelep elfúlását ismertettem. 1898. év óta állott e szép aknatelep két ikeraknájával, szállító gépeivel, tornyaival, muzeális értékű, hatalmas Regnier-gépével, mint az esztergomi vízveszély szomorú hirdetője. Természetes törekvésünk volt tehát az aknatelepet mielőbb életre hívni, ha egyáltalában bizalmat akarunk az esztergomi bányászat iránt általánosságban kelteni. A falazott körakna — mint említettem előbb — 1898 április 24.-én fúlt ki az akkori adatok szerint 24—30 m3 percenkinti vízmennyiséggel. Megállapítható a fúrási adatokból, hogy az akna nagy vetődést ért el, mikor a telepet megkapta, s ebből kapta a hatalmas vízbetörést is. Olyan szivattyúkkal lemenni az aknába, melyekkel egy esetleg tényleg 30 m3-es hozzáfolyást legyőzhessünk, nem lehetett, már a költség miatt sem, de az aknaszelvénybe ilyen dimenziójú szivattyúk be sem fértek volna. Másrészt nem tartottuk opportunusnak sem, hog)r a nagy vető vizét állandóan emeljük, a vízemelés költségeivel megterheltessünk, mikor elképzelhető volt, hogy e vetőt talán évtizedekig elkerülhetjük, s igy annak vizét egyáltalában nem kell bolygatnunk. Ezért az akna becementálását határoztuk el. Hollandiában, az eigelshofeni aknában láttam vízbetörés ellen igy védekezni, s e mintát alapul véve, 20 waggon cementtel az akna 276 — 282. méterében m -es dugót készítettünk. Az akna fenekét kaviccsal megtöltöttük, mert a régiek állítása szerint az akna alsó része falazatlan volt, s azonfelül a meglevő falazatot is vagy 3 m-re megrepedve látták. 82 mm átmérőjű csövet engedtünk le említett mélységre, azt 4 ágú fejjel láttuk el, s azután 7 oltóládában keverve a cementet, közös tartányba bocsájtottuk le, honnan 500 literes tápszivattyú szívta a cementtejet, s nyomta az aknába helyezett csővezetéken át. Minden oltóládába 6 zsák, tehát 300 kg cementet tettünk és 200 liter vízzel keverve, 2 percenként csapoltunk le egy-egy ládát, úgy, hogy az egész 20 waggon cementet 25 ói'a alatt engedtük le, holott néhányszor meg is kellett álljunk, mert a cementzsákokat elzáró drótok vig}rázatlanságból többször a szivattyú szelepei alá kerültek. A cementből 10 waggon lábatlani és 10 waggon tordai eredetű volt. Minden keverésből tettünk egy kanállal egy hordóba, melyet a cementálás befejezése után 250 m mélységre eresztettünk le. Három hét után a hordót kihúzva, a cement szilárd volt, de azért az akna dugóját hét hétig nyugodni hagytuk. Az akna szája alatt 6 m-rel az aknavíz elvezetése céljából cső volt beépítve, s itt 175 percliter viz folyt ki állandóan. Miután a cementálást teljesen nyugodt vízben akartuk elvégezni, elzártuk e nyílást, s az aknát is felfalaztuk addig, mig a víz megnyugodott 30 cm-rel az akna nyílása felett. E cementálás alatt természetesen a víz megnőtt s túlfolyt, úgy, hogy a keveréshez más vizet pótolni már nem is kellett. A cementálás befejezése után a víz ismét leszállóit említett nyugvópontjára, míg azután 3 nappal a cementálás után emelkedni kezdett, s 87 cm-rel emelkedett fel. Nem tudtuk ennek okát elképzelni, mig véletlenül észre nem vettem, hogy az akna vize melegebb, mint a másik aknáé. Ekkor azután hőmérővel mértük, s 1\5° különbséget találtunk. Most már az emelkedést a hőemelkedés okozta terjeszkedésnek tudva be, kiszámítottuk, hogy ha az eredeti 16°-ról 28°-ra emeljük a hőmérséket, úgy a volumen-nagyobbodás 0‘29°/o, ami e 87 cm-nek felel meg. Miután fent a víz hőmérséke l'5°-kal emelkedett, a cementdugónál 54° hőemelkedés kellett legyen. Bár igyekeztem hőmérővel ezt megmérni, de nem sikerült, mert minden
