Mojzer Miklós: M. S. mester passióképei (1976)
tehát nem a természet közvetlen tanulmányozásán alapult. Mint az előtte működött északi művészek kivétel nélkül, ő is mások mintarajzai, más képek és főleg az egész Európában népszerű fa- és rézmetszetek példáinak alapján rajzolt és komponált. Ebben nincs semmi szokatlan. A XV. és XVI. század fordulóján ez az alkotói módszer még általános volt. Itáliában először Leonardo da Vinci, északon Albrecht Dürer kezdett élő alakok, aktok és a közvetlen valóság nyomán rajzolni. Más művészek figuráit, kompozícióit, kisebb- nagyobb részletmegoldásait a legnagyobb mesterek is átvették egymástól, variálták is - Leonardo is, Dürer is -, s ez természetesnek számít egészen korunkig. A középkori műhelygyakorlat pedig szinte egyes- egyedül erre a variációs gyakorlatra épült. M. S. mester példatárának legtöbbet használt és hasznosított előképeit az 1491-ben meghalt Martin Schongauer rézmetszetei alkották. A festő persze korábbi nagy példaképeket is ismert - Rogier van der Weyden több kompozícióját valószínűleg maga is látta és tanulmányozta. Másik alapvető művészi élményét Dürer korai fa- és rézmetszetű lapjai jelentették. Feltehetően később, pályája delelőjén találkozott az olasz reneszánsz művészettel - mindenekelőtt Antonio Pollaiuolo, Mantegna, a Leonardo-követők és Nicoletto da Modena metszeteivel, sőt az előbbieknek rajzaival is. Ma már igen valószínűnek látszik, hogy maga is járt Itáliában az 1500 körüli időben, valószínűleg éppen 1500-ban, rövid időre. Mint az északi késő gótikus művészet egyik legrangosabb művészét, őt az ragadta meg az itáliai korai reneszánsz művészetből, amit ideges, kalligrafikus rajzú, expresz- szív stílusához fel tudott használni belőle. Az esztergomi passiósorozat nem egy szenvedélyes, megtört vagy grimaszba torzult arcában a klasz- szikus ókori mintákat idéző olasz művek figurái - többször éppen Pollaiuolóé, Mantegnáé és követőié - ismerhetők fel. M. S. mester pompás gótikus, heves és más értelemben monumentális hősökké stilizálta át őket. Ez a monumentalitás persze erősen különbözik az olasztól, kivált abban, hogy teljesen idegen az ókori, a klasszikus görögrómai művészet formáitól. Antikizáló hősök helyett M. S. mester a késő középkori áradó érzelmű elmélkedések evangéliumi figuráit mintázta meg. Az érzelmi túlfűtöttség formabontó. Az arckifejezések, gesztusok, lebbenő kendők artisztikus túlzása megindítóan nagyszerűvé teszi az emberi alakokat, akiknek lelki valóját jobban az előtérbe M. S. MESTER MŰVÉSZETE 11
