Lánczos Zoltán: Esztergom a 18-19. században (Esztergom füzetek II., 1975))

- 4 telével nem csak egész Magyarországot, de Bosznia és Szerbia nagy részét is visszahódította a töröktől.

1690-ben Széchenyi György esztergomi primás, aki ősi jogon egyben Esztergom megye örökös főispánja is volt, Nedeczky Sándort nevezte ki a megye alispánjának és bizta meg Esztergom vármegye újjászervezésével. A megye megalakulását, tisztikarának megválasztását a Bucs községben 1691. január 17.-én tartott megyegyülés határozatilag kimondta» Ezzel megkezdődtek a tárgyalások Komárom vármegyével az addig hol ide, hol oda tartozó községek végleges hovatartozása ügyében.- o Magyarországnak a török iga alóli felszabaditása után a bécsi udvar a magyar nemzetnek Ausztriába való beolvasztására tett kisérletet. A visszahódított területeket nagyrészt idegenek kezére juttatta, s mivel a köznemesség éles ellenállásba kezdett, kiváltságaitól megfosztotta, megadóztatta, a vallásszabadságot újra eltörülte. Törekvéseinek megvalósításával Kollonich győri püspököt és az alája rendelt, németekből és csehekből ágSfe összeállított bizottságot bizta meg. A nyomdb és ezzel arányban az elkeseredés egyre nagyobb lett. Kollonich - érdemei jutalmául - esztergomi érsek lett, a nép pedig epedve várt egy uj vezérre, hogy szabadságát kiharcolhassa.

1703-ban II.Rákóczi Ferenc az elégedetlenek élére állt és újra fellángoltak a harcok. Rövid idő alatt a Tiszántúl és a Felvidék, majd a Dunántúl is Rákóczinak hódolt. Esztergom ekkor a császáriak erőssége volt, felszabadítására sikertelen kísérleteket tettek még olyan kiváló stratégák is, mint Bottyán János és Esterházy Antal. Esztergom birtoklása azonban fontosnak látszott és ezért Rákóczi 1706 nyarán Karva irányából mintegy 12 ezer kuruccal körülzáratta Esztergomot. Augusztus 4.-én maga is Párkányba érkezett.