Kéményfy K. Dániel: Vaszary Kolos 1855-1905 (1905)

Magyarország hercegprímása

90

vígasztal. Szónoklatának alapvonása a természetes gyöngédség, mely még a bűnök ostorozásában is a tékozló fiú atyját tünteti fel előttünk. Méltóságos nyugalommal kezdi beszédét, szavai egyszerre születnek a gondolattal, azért egymásba folyó s melege átszáll a hallgatóra, magával ragad és megtudjuk érteni, miért emelte annak idején történeti magyarázatával tanítványait a lelkesedés magaslatára.

De nemcsak az egyházi szószéken, hanem egyéb, a templomon kívül álló beszédeiben is a szónak mestere volt. Első nyilvános felszólalását a Sz.-István-Tár- sulat közgyűlésén tartotta. A Sz.-lstván-Társulat gyűléseinek elnöki megnyitói, különösen Simor János óta, mindenkor országos jelentőségűek voltak. A katho- likus egyházat és korunkat foglalkoztató ügyeket és eszméket tárgyalták ezen beszédek, melyeket ügy a politikai világ, mint a közvélemény méltatni szokott. Vaszary Kolos megnyilatkozását kétszeres érdeklődéssel várta mindenki: az űj hercegprímás egyénisége volt az érdeklődésnek egyik sarka, az egyházpolitikai kérdések a másik sarka. Az eredmény mindkét tekintetben megfelelt a várakozásnak. Az egyes fontosabb kijelentéseknél általános taps, helyeslő nyilatkozatok szakították félbe a beszédet. Eszmemenetéből két főjellemvonása tűnt ki: az egyik ama szükség hangoztatása, hogy az egyház a kor tudományos vívmányaival megbarátkozzék s ezeket megszentelve saját javára értékesítse; a második, a praktikum, amire minden kérdés megoldásánál gondol. A katholikus közvéleményt évek óta foglalkoztató három