Kéményfy K. Dániel: Vaszary Kolos 1855-1905 (1905)

Magyarország hercegprímása

91

egyházpolitikai ügyről, az elkeresztele'sről, a katholikus autonómiáról s a kongruáról mondotta el véleményét. Az elkeresztelési kérdésnél, melyet örökse'ge legnehezebb részének nevez, mint felhő ül a megoldás módozata. Ő sem lát más megoldást, mint amit a katholikus papság a februáriusi rendelet óta hirdetett, t. i. az 1868. 53. t.-c. revízióját, a szülők természeti jogának visszaállításával. Ebben a módosításban a Szentszék utasítása alapján tárgyalt a kormánnyal s habár az egyház és állam közti béke biztosítása legfőbb igyekezete, „egyházelvi álláspontjából egy szemernyit sem engedhet.“ Az autonómiában az egyházi szervezet önvédelmét látja. A megvédésnél figyelembe kívánja venni mint sine qua nont, az egyház hierarchikus szervezetét és a király főkegyúri jogát. A gyakorlati megvalósítás szempontjából, hogy az autonómia iránt közszellemet teremtsünk, az alulról felfelé fejlődő autonómiát tartja kivihetőnek s első sorban a hitközségi szervezet életbeléptetésében véli az autonómia alapját megvetni. A kongrua megvalósításának nehézségét nem annyira elvi akadályokban, mint inkább a fedezet hiányában találja. Ennélfogva meggyőződése, hogy a megoldás a szeretet és áldozat alapján létesülhet. Végül bejelentette beszéde végén, hogy főpásztori kötelességéből kifolyólag szervezi s fölállítja a budapesti érseki helynökséget.

Az önérzetes megnyitó konciliáns szellemével, emelkedett őszinteségével hatott. Meglátszott rajta, hogy Vaszary Kolos az engesztelékenység medrében halad, de a védelmi álláspontot az egyház elveinek ellenére