Kéményfy K. Dániel: Vaszary Kolos 1855-1905 (1905)

A tanári pályán

36

hanem a tanítványok tartották ezt hallatlan botránynak. Érdekes volt látni, hogy kínlódnak azok a szegény

i

idegen nyelvű fiúk, csakhogy eltitkolhassák tudatlanságukat, s néhány nap múlva a világért se lehetett volna köztünk találni olyat, akit e miatt önvád sújtott volna . . .

Tanári egyéniségét élénken tükrözte vissza már külső' megjelenése és modora is. Esztergomi tanítványaitól tudom, hogy a szemeiben sajátságos megnyerő erő volt, mely kiterjedt egész lényére, a vele való érintkezésre, amely, amint tanítványait vonzotta, azonképen megragadta azokat is, kikkel az iskolán kívül a társadalomban összeköttetésbe jutott. A legkisebb, legértéktelenebb növendékkel is nem csak leereszkedő, hanem oly barátságos volt, hogy a vele érintkezőt magához emelte és e tulajdonsága annál erősebbé vált, minél magasabbra emelkedett a közpályán. Tanítványaival komolyan bánt, mint aki férfiakat akar belőlük nevelni. Fegyelmet tartott, de gúzsba nem kötötte az egyéniséget, nehogy elnyomja a lélek természetes vidorságát. Tanításmódjával első sorban azt akarta elérni, hogy minél inkább használjon tanítványainak s solidumot adjon, nem pedig frázis halmazt. Midőn előadását megkezdette, legtöbbször leszállt a katedráról. Hangja eleinte gyenge s csendes volt, de minél inkább belejött az előadásba, annál inkább átmelegedett. Gyöngéd, karcsú, kissé meghajlott termete kiegyenesedett s szemeinek delejes sugara kisérte az előadás menetét azzal a varázserővel, mintha azt kérdezné: Ugy-e szép? Eként tanár