Horler Miklós: Esztergom, Bakócz-kápolna (2000)
I1 fi A Mátyás király utáni Magyarország talajából, magyar mecénás elképzeléséből nőtt ki ez az itáliai művészek által formába öntött műalkotás. Bakócz Tamás - az egyszerű kerékgyártó fiából a krakkói, majd ferrarai és padovai egyetemeken tanult főpap, diplomata -, Mátyás király kancellárja lett. A király halála után kezdődött hatalmának fénykora. Ulászló mellett főkancellárként megszerezte a legfőbb hatalmat, és rövidesen az esztergomi érseki székbe került. 1500-ban bíborossá kreálták. Bakócz a nemzetközi politika kulcsfontosságú embere lett, és egyházi pályafutása nyomán megnyílt előtte az út a legfelső pozíció, a pápaság felé. Loredano velencei dózse jelezte, hogy kész őt ebben segíteni és egyidejűleg évi 3000 arannyal járó egyházi javadalmat adományozott neki. A Mátyás király környezetében felnőtt Bakócz látta, hogy az udvar humanistái jelentős szerepet játszanak az építkezések programjainak kialakításában, szem előtt tartva, hogy az épületek mindenkor a király „ magnificenciájához “ - méltóságához illőek legyenek. A reneszánsz főűr műpártolása nem pazarlásnak, hanem erkölcsi kötelességnek minősült. Ahogy Bakócz előtt megcsillant a pápaság reménye, valószínűleg figyelemmel kísérte II. Gyula pápa lépéseit. A humanista levélírás bizonyos hírközlő funkciót is betöltött. Ez a szokás sokáig élt és „Nova“ címmel még Oláh Miklós is többször közölte leveleiben a legfrissebb híreket. A római hírek között értesülhetett Bakócz a pápa építkezési terveiről és síremlékének előkészületeiről. Mindenesetre az 1506-ban megkezdett esztergomi sírkápolna művészi kvalitásai nem akármilyen „exemplumról", példaképről tanúskodnak. Nyilvánvaló, hogy ha Bakócz olyan épületet akart emeltetni saját hírnevének és emlékének, amely Itáliában is megállja a helyét és elismerést arat a kortársak között, ahhoz saját hazájában sem előképet, sem mestert nem találhatott. A feladathoz megvolt a művészi környezet Itáliában, hiszen kisebb centrális kápolnák építésével már Brunelleschi óta foglalkoztak a reneszánsz építészei. Amikor Bakócz hozzáfogott a kápolna építéséhez, a legtekintélyesebb építész, aki a centrális teret a quattrocento végére önálló, görög kereszt alakú kompozícióvá tudta fejleszteni, Giuliano da Sangallo volt. Sokáig bizonytalan volt, kié is lehetett a kápolna építészeti koncepciója, viszont két olyan mesterről is vannak adatok, akik a munkálatokkal kapcsolatban voltak. Az egyik Andrea di Piero Ferrucci, akit sokáig csak a fehér márványból faragott oltár alkotójaként tartott számon az irodalom, a másik loannes Fiorentinus.
