Horler Miklós: Esztergom, Bakócz-kápolna (2000)

let egységes anyagaként csak itt fordul elő.

Valószínű, hogy ez esetben szimbolikus jelentése is van, Bakócz bíborosi méltóságát ezzel is kifejezésre kívánta juttatni. A magyar vörös márvány különleges közvetlenséggel öltötte magára az újra felfedezett római építészet klasszikus formáit. A kápolna e téren is az új korszak szellemét követi, és a lényegében még korai reneszánsz teret a legtisztább klasszikus formába öltözteti.

A tagozatok nagy része ismétlődő építészeti forma és oly egységes, mintha egyetlen kéz faragta volna. Minden bizonnyal egységes tervezői koncepció alapján több, azonos képességű kőfaragó hozta létre. Viszonylag kisebb részét teszik ki a felületnek azok az ornamentumok, melyek már díszítőszobrászi képességeket kívánnak meg, s ennek megfelelően forma-adásuk is bizonyos mértékig a szobrász egyéni fantáziájától, ügyességétől, tanultságától függ. A reneszánsz motívumkincs rendkívüli gazdagsága ellenére a rozetták, bőségszaruk, maszkok, delfinek, kagylók, szalagok s a mindezeket összefüggő kompozícióba szervező akan- tuszindák, ievélcsokrok világában tüzetes morfológiai elemzéssel meg lehet különböztetni egyes művészkezeket.

Színvonal tekintetében nagyjából egységes csoportba tartoznak a bejárati architektúra, a belsőben a csegelyek négy címeres tondó- ja, a pillérfejezetek, valamint a mellettük lévő ívháromszögek díszítményei és a fülkeboltozatok változatos rozettái. Az előzőknél valamivel szerényebb kvalitásúnak és más jellegűnek látszik a két sekrestyeajtó és a sekrestyében lévő lavabofülke, valamint a kórus9

Kazettás ívbéllet részlete