Horler Miklós: A Bakócz-kápolna (1987)
A kor
a magyar és a közép-európai reneszánsz építészet mérföldköve. Esztergom középkori székesegyháza a török hódoltság alatt romba dőlt, és a xvm. században lebontották. A kápolna csodával határos módon minden pusztítást túlélt; 1823-ban 1600 darabra szétbontva áthelyezték és beépítették az új klasszicista székesegyház testébe. A Bakócz-kápolna magányos alkotás. Ahogy Balogh Jolán írja: »Valóban csodálatos is volt, ahogy magyar földön ez a merészen új stílusú kápolna felépült. Jóllehet a renaissance-nak akkor már több évtizedes múltja volt hazánkban, mégis eleddig csupán a világi építészetben jutott diadalra, az egyházi építkezésben csak mint belső dekoráció (oltár, taber- nakulum, stallum, ajtó stb.) érvényesült. A xv. század végén és a xvi. század elején még gótikus templomok épültek, éspedig szakadatlan egymásutánban szerte az országban, püspöki székhelyeken, városokban, falvakban. És most ezeknek tömegéből egyszerre kiemelkedett a merőben új szerkezetű, új formarendszerű kápolna.« Ez a magányos alkotás azonban csak látszólag az itáliai művészet egy importált darabja, amely mint műtárgy került az idegen környezetbe. Valójában a közép-európai reneszánsz kultúra fejlődésének egy fontos mérföldköve, az útnak egy olyan pontján, ahol a történelem azt magyar földön megszakította. Az idáig vezető út, a fejlődés megelőző szakaszai azonban nyomon követhetők éppúgy, mint azok a társadalmi, történelmi, gazdasági, szellemi és anyagi tényezők, melyek létrejöttét éppen itt és éppen ebben az időben kezdeményezték. A Mátyás utáni Magyarország talajából, magyar mecénás elképzeléséből nőtt ki ez az itáliai művészek által formába öntött sajátos mű, amelynek különös értékeit és hányatott sorsát szeretné bemutatni ez a könyv, a kor, a mecénás és a mesterek összefüggésében. A KOR A xvi. század hajnala a középkor alkonya után mozgalmas átalakulás korát világította meg Európában. Ez az átalakulás már az előző századokban megindult, s közvetlen előzménye az Itáliában kibontakozott reneszánsz embert és társadalmat dinamikusan átformáló folyamata. Bár az új eszmék kohója kétségkívül Itália, a változás egész Európára kiterjed. Eltérő társadalmi, illetve kulturális környezetben más és más módokon, de mindenütt megindul a hanyatló középkorból a humanizmusba vivő átmenet. Ahogy Huizinga írja: a reneszánsz »a parthoz ütődő hullámok hosszú sora: mindegyik más helyen és más-más pillanatban törik meg. Mindenütt másképp rajzolódik ki a határvonal régi és új között... a változás sohasem vonatkozik a műveltség egészére.« Az antikvitás igazi örököse és letéteményese Itália, ezért borul virágba 6
