Horler Miklós: A Bakócz-kápolna (1987)
A mű - A kápolna alapelrendezése
A székesegyház háromhajós, hat boltszakaszos belső tere lényegében két részre tagolódott. A keleti oldalon, az apszishoz csatlakozó három boltszakaszban volt a kanonoki szentély, amelynek néhány lépcsővel megemelt terében az elfalazott pillérközök szolgáltak a kanonoki stallu- mok elhelyezésére. Ennek nyugati oldalán lehetett az a rézből készült szentélyelválasztó rács, amelyet a múlt században - minden konkrét bizonyíték nélkül - Peter Vischernek tulajdonítottak, s amelyet állítólag a krakkói Zsigmond-kápolna bejáratát elzáró rács tervezésénél mintául vettek. Ez előtt állt a főhajó tengelyében a Szent Kereszt-oltár vagy népoltár. Ettől nyugatra a másik három boltszakasz volt a hívek számára szolgáló tér, amely ily módon háromszor három boltmezőből állott, alaprajzának pedig szinte centrális jellege volt. Nem maradt fenn írásos adat arra nézve, hogy a székesegyház szentélyének gótikus átépítésekor, a xiv. században Telegdi Csanád érsek vajon átboltoztatta-e a hajót is, de lehetséges, hogy ebben az időben - a budavári Nagyboldogasszony-templomhoz hasonlóan - az esztergomi székesegyház is csarnoktemplommá alakult át. Ebben az esetben a hívek tere nemcsak alaprajzilag, de térhatásában is egységes, szimmetrikus belsőt alkothatott, amelynek középtengelyében délre nyílott a Bakócz- kápolna. A kápolna 3,95 méter széles és 8,20 méter magas nyílása keretarchitektúrájával együtt, szélességében teljesen kitöltötte a középső boltszakasz oldalfalát, magassága - párkányzatával együtt kereken 10 méter - pedig Páckh felmérése szerint még mindig alatta maradt a boltvállindításnak, és ez szintén csarnoktemplomra enged következtetni. Ebben az alaprajzi és térrendszerben a kápolna olyan szervesen helyezkedett el, hogy az igen átgondolt, tudatos építészeti koncepciót tételez fel. Bakócz építkezése nem csupán öncélú emlékmű akart lenni, hanem az érseki székesegyház egész összefüggésében volt megkomponálva. Nemcsak építtetőjének személyes dicsőségét szolgálta, hanem egyszersmind a Szent Adalbert-bazilika bővítését és gazdagítását is. A kápolna a háromszor három boltszakaszos térrész középső szakaszához kapcsolódott, ezáltal a főhajó hossztengelyére merőlegesen egy hangsúlyos kereszttengelyt hozott létre, amelynek végpontja maga a kápolna volt. A reneszánsz centrális kápolna nemcsak önmagában volt klasszikus arányú, hanem a székesegyházzal való kapcsolata is újfajta térélményt nyújtott. Közel azonos magasságú lehetett a mellékhajó boltozatával, a tér volumene azonban jóval tágasabb, hangsúlyosabb volt annál, szinte egyenértékű a főhajó középső boltmezőjével. A kettő összefüggése sajátos példáját adta egy gótikus csarnoktér és egy reneszánsz centrális tér művészien megoldott kapcsolatának. A belépés, közeledés, feltárulás, megérkezés folyamata egy összetett, középkori téren keresztül vezetett el a reneszánsz önálló, emberközpontú, centrális térélményéhez. Aki a székesegyház xn. századi nyugati kapuján, a porta speciosán át, a karzat alatt lépett be a főhajó első boltszakaszába, a déli oldalhajó árkádjain keresztül ferdén betekinthetett a Bakócz-kápolna bejárati nyílásába, és ebben a szűk látó31
