Horler Miklós: A Bakócz-kápolna (1987)
Téralakítás
szögben éppen megpillanthatta a vörösmárvány falak közül kivillanó fehér oltárretablót. A következő lépésnél az első árkádpillér már újra eltakarta a látványt, amely - miután beljebb vonzotta a közeledőt - a második boltszakaszból ismét feltárult, most már a teljes keretarchitektúra nyílásán át betekintést nyújtva a belső déli oldalára. Néhány lépés után, a déli oldalhajóból ideális, 45 fokos látószögben nyílt meg a kápolna belseje, vízszintes irányban megmutatva már a kazettás boltozató oldalfülkéket is, függőlegesen pedig rálátást engedett a kupola aranyozott bronzlemezeinek alsó két sorára. Ezután eltűnt a gótikus templomtér, és a megérkezőt egyszerre körülvette a felülről áradó fényben csillogó vörösmárvány architektúra klasszikus szépségű reneszánsz világa. Az embert hatalmába kerítette a világos, áttekinthető centrális tér, a maga tiszta rendszerével, arányaival, megnyugtató harmóniájával. Ez az élmény a székesegyház új kereszttengelyének olyan hangsúlyt adott, amely mintegy átrendezte annak középkori hierarchiáját, és a gótikus főszentély mellett egy második, reneszánsz szellemű főtémát hozott létre. Az új szentélyt nem zárta el szentélyrács, nem tartotta távol a káptalani stallumok tiszteletet parancsoló sora, a hívek templomteréből közvetlenül, szabadon tárult fel és hívott a humanizmus új eszméinek világába. TÉRALAKÍTÁS A kápolna voltaképpen egy szabályos négyzet alaprajzra szerkesztett, cse- gelyes kupolával fedett tér, amely mind a négy oldalán dongaboltozatos fülkékkel bővül. Alaprajzát tekintve görög kereszt alakúnak látszik, valójában mégsem az, mert külső tömegében zárt négyszögű tömböt mutatott, nem kereszt alakot. Éppígy nem kereszt alakú a belső tér sem, mert a fülkék nem a középtérrel azonos magasságú, egyenrangú térbővületek, hanem a főpárkány alatt maradnak. A minden irányban egyforma, szimmetrikus, világosan áttekinthető centrális tér a reneszánsz építészet legfőbb ideálja, célkitűzése volt. A többhajós középkori templomok transzcendens célpont felé sodró, misztikus élményével szemben - az ókori építészet előképei nyomán - ebben látták maradéktalanul kifejeződni a humanizmus emberközpontú világnézetét. Az egyházi liturgia hagyományainak viszont továbbra is a hosszhajós templomtípus felelt meg, s az építészek az egész quattrocentón keresztül ennek a két szempontnak az összeegyeztetésén fáradoztak. Kisebb centrális terek megvalósítására csak a templomokhoz kapcsolódó sekrestyék, kápolnák adtak lehetőséget, így a reneszánsz építészei ezeken az építményeken alakították, kísérletezték ki és fejlesztették a gondolatot. Igazi, klasszikus értelemben vett önálló centrális templom nem is jöhetett létre előbb, mint a század végén. Az első ilyen szabadon álló, görög kereszt alaprajzú templom, a pratói Madonna déllé Carceri, Giuliano da Sangallo 32
