Horler Miklós: A Bakócz-kápolna (1987)

A Mecénás

János halála után néhány évig Beckensloer János volt az érsek, aki 1476- ban Bécsbe szökött; utána 1480-ig üresen állt az érseki szék. Utóda, Aragóniái János alig tartózkodott Esztergomban, 1485-től pedig a hatéves Estei Hyppolit következett. Jelentősebb építkezés csak 1491-től indulhatott meg Mátyás halála után, amikor Beatrix Budáról unokaöccse, Hyppolit érsek székhelyére vonult vissza. Itt élt 1500 novemberéig, amikor végleg elhagyta az országot.

Bakócz az érseki szék elfoglalása után is biztosította Beatrixnak az Árpád-kori királyi palotából átalakított esztergomi rezidenciát. O maga az első években a középkori eredetű régi érseki kúriában lakott. A méltó építészeti környezet kialakítására lényegében tehát csak Beatrix távozása után kerülhetett sor.

Az 1500-ban bíborossá lett prímás természetesen emellett sem hagyta abba saját életútjának egyengetését, s részt vett az egyre bonyolódó politikai helyzet küzdelmeiben. A nagyratörő ambíciók szele nyilván már Mátyás környezetében megérintette, hiszen az áruló Beckensloer érseket is a pápaság gondolata foglalkoztatta, magát a királyt pedig a német-római császárságé. (Hogy Bakócz mikor gondolt először a pápai trón lehetőségére, nem tudjuk. Tény azonban, hogy komolyan foglalkoztatta egy újabb lépcsőfok: a pátriárkái méltóság elérése.)

Amikor 1503-ban Bakócz újabb szolgálatot tett Velencének a törökkel való békeszerződés elrendezésével, a dózse haladéktalanul követet küldött Rómába Bakócz Tamás kinevezését kérve a pápától az épp akkor elhunyt Michiel bíboros, konstantinápolyi pátriárka helyére, vi. Sándor azonban saját unokaöccsének szánta ezt a stallumot, ezért a kérést nem teljesítette. A következő években még kétszer üresedett meg a pátriárkái szék, de az 1503-ban trónra lépett 11. Gyula pápa, aki nem kedvelte Bakóczot, eleinte szintén ellenállt. Végül Velence és a prímás római ügynökeinek kitartó közbenjárására 1507-ben mégis beleegyezett, hogy Bakócz Tamás bíboros, Magyarország prímása konstantinápolyi pátriárka legyen.

Hogy Leonardo Loredano dózse milyen nagyra értékelte Bakócz személyét, az kitűnik az 1503. április 16-án római követéhez írott utasításából:

»A főtisztelendő esztergomi bíbornok úr fáradhatatlan buzgalmat fejt ki a kereszténység javára, és azon hő vágy tölti el lelkét, hogy a pogány zsarnokságtól a keresztény világot megszabadítsa... Szent buzgalmának élesz- tésére szolgálna a konstantinápolyi pátriárkái méltóság elnyerése... Ezért jelen iratunk vétele után jelenj meg őszentsége előtt, és a mi nevünkben, a pátriárkái méltóságnak, valamint a megüresedett apátságok közül a legjövedelmezőbbnek, az esztergomi érsek úr részére adományozását kérjed. Minél melegebben hangoztatod az esztergomi érsek úr érdemeit, és tolmácsolod a senatus óhajtását, annál inkább fogsz akaratunknak megfelelni.«

Bakócz velencei és római orientációit s hatalmának ebben az irányban való megerősítését elsősorban a török veszedelem elhárításának szándéka motiválta. A másik oldalról nem kevesebb gondot okozott azonban a Habsburgok hatalmi törekvése, akik már Mátyás óta mindent megtettek