Dercsényi Dezső: Az esztergomi Porta Speciosa (1947)
Ifi általános keretbe, sőt még az építtető és a donátor, Jób érsek és III. Béla ily szerény szerepeltetése sem ütközött nehézségbe. A feliratok kisebb eltérésekkel biblikus, vagy liturgikus szövegekre mennek vissza. A timpanonban azonban olyan jelenetet látunk, ami rendkívül ritka a XII. századi emlékeken s oly feliratok kíséretében, melyeket sem a Bibliában, sem pedig a liturgikus szövegek között nem találunk. Magát az ábrázolást is csak a legendák alapján fejthetjük meg. A timpanonban ugyanis Szűz Mária Szent István és Szent Adalbert között jelenik meg. Az ölében a kis Jézust tartó, trónoló Mária felé fordul Szent István és a következőket mondja: SUSCIPE VIRGO PIA, MEA REGNA REGENDA MARIA. Kegyes Szűz Mária, fogadd oltalmadba kormányzandó országomat. Mária válasza: SUSCIPIO SERVANDA TUIS, Sí JURA SACRORUM SUMMÁT AD ALBERTUS SICUT PETIS (sic!),50. (8. kép), azaz: Elfogadom tieid gondozását, ha a szent dolgok jogait elfogadja Adalbert, amint kéred. A baloldalt álló Szent Adalbert így válaszol: ANNUO VIRGO TUIS JUSSIS, AC EXEQUAR UT VIS, vagyis: Meghajlok akaratod előtt, ó, Szűz, s úgy cselekszem. A kapu legjelentősebb pontjára tehát a magyar történet egyik legszebb legendás eseménye került: Szent István felajánlja országát Szűz Máriának. Szent István nagyobb legendája mondja el, hogy a király szünet nélkül való imáiban magát és birodalmát ünnepélyes fogadalommal áldozatként az örökszűzességű isten- anyja, Mária oltalma alá helyezte.51 A legendának ezt a részét Hartwik kiszínezte. „Igv szólván, szemeit és kezét a csillagok felé emelve így kiáltott fel: Mennyek királynője, a világ dicsőséges megújítója, a Te oltalmadba, a Te legmagasabb könyörgésedbe ajánlom a szent egyházat püspökeivel és papságával, a birodalmat előkelőivel és népével, mindnyájunknak búcsút mondva, a Te kezedbe ajánlom lelkemét.52 E szép jelenet középkori ábrázolását a porta speciosa kivételével nem ismerjük, sőt érdekes, hogy az irodalom sem fejlesztette tovább, pedig hogy a magyarság tudatában élő valóság volt a XII. század végén, azt a porta speciosa vitathatatlanul bizonyítja. A képzőművészeti ábrázolások hiánya indíthatta Hoffmann Editet arra a téves véleményre, hogy a felajánlási téma csak a XVII. században kerül a képzőművészetbe, amikor a festők egy gazdátlanná váló képsémát, a Tiburi Szibilla ábrázolását veszi át e célra.53 A timpanonban látható ábrázolás ikonográfiái és történeti szempontból egyaránt figyelemi’eméltó. mert úgyszólván töretlen úton jár. A románkori templomok timpanonját, bármilyen gazdag, vagy szegényes ábrázolási programm középpontját, á világ Meg 50 Czobor tévesen közli a feliratot: Rnnctorumot. írva Sacrorum helyett. 51 Legenda maior. Fid. Szentpétery: SSRH. II. 385. 1. 52 Szentpétery: SSRTT. IT. 431. 1. ' 53 Hoffmann E.: A felajánlás a Szent István ábrázolásokon. Emlékkönyv Lvkn Károly hetvenötödik születésnapjára. Budapest. 1944. 168—188. I.
