Komárom és Esztergom közigazgatásilag egyelőre egyesített vármegyék multja és jelene

kézre jutott és Esztergomig a török lett az úr, Ferdinánd pedig a török ellenfele, akinek ezután az volt a törekvése, hogy országát Esztergom várának megtartásával kell megvédelmeznie. Arra törekedett, hogy Budáról kiverje a törököt és 1542-ben meg is próbálta azt, de sikertelenül. Nem célunk ennek a vállalkozásnak előzményeit részletesen ismertetni, mindössze megállapítjuk, hogy a Buda visszafoglalására irányított kísérlet eleinte olyannak látszott, hogy a terv sikerül. Ferdinánd hadai német birodalmi harcosokkal kiegészítve, Joakim brandenburgi választó fejedelem vezérlete alatt Esztergomban gyülekeztek és a magyar segédcsapatokkal egyesülve, mintegy 60.000 főnyi tábort alkottak. Ez a létszám valóban tekintélyesnek mutatkozott, azonban — mint egykori megbízható források írják — a haderő már a gyülekezéskor szervezetlennek mutatkozott s e mellett az is baj volt, hogy hiába volt a haderőnek fővezére, a vezénylet és parancsosztás tekintetében nem jelentkezett együttes akarat. Növelte ezt a zavaros állapotot az is, hogy a tekintélyes létszámú hadsereg élelmezése előzőleg kellően nem biztosíttatott s emiatt az ellátásban már az esztergomi táborozás alatt is érzékeny hiányok mutatkoztak, mert az a terület, amelyen a csapatok át- és felvonultak, feléletett és onnan — tehát közvetlenül Esztergom megyéből — sem lehetett pótlásra számítani, ily körülmények között 1542 szeptember 5-én

1 Joakim fővezér már nemcsak kiéhezett hadat indított Buda ellen, hanem az időközben kiütött és elharapódzott járvány által fertőzött seregben betegeket is. Ilyen állapotok mellett Buda visszavétele nem sikerült s az egy hónapon át éhséggel és ragályokkal kínzott maradék had Esztergomba vonult vissza, hol is azt a magyar segédcsapatok annak hírére, hogy Ferdinánd Perényi Pétert — aki pedig 8000 lovassal támogatta, — elfogatta, elhagyták. Esztergom sorsát illetőleg meg kell jegyeznünk, hogy a lakosok már akkor elmenekültek, amikor a török Budát elfoglalta és csupán a vár volt az a hely, amely lakott volt. Hasonlóan cselekedett a hivatalos vármegye, továbbá Váradi Pál érsek és a káptalan.

2 Az utóbbiak Pozsonyba költöztek és odamentették a levéltárakat és az egyházi értékeket is. Állíttatik különben, hogy a város lakossága elmenekülésekor házait felégette. Ferdinánd budai kudarca után már bizonyossá vált, hogy a török nemcsak Esztergom várával akar leszámolni, hanem Székesfehérvár ellen is készül. Erre a hadjáratra Szulejmán is eljött és 1543 július 24-én hadával már meg is érkezett Esztergom alá. Az esztergomi vár védőserege ekkor a közben még bejutott két német zászlóaljból álló segítő erővel együtt közel 2500 főből állott bizonyos Musica Márton, vagy más néven Lascan-nak nevezett kapitány és Salamanca Ferenc nevü spanyol vitéz parancsnoksága alatt, míg a török ostromlók létszáma meghaladta a 30.000-et. Szulejmán nem kezdte meg nyomban az ostromot, hanem amint körülzáratta a várat, követekkel felszólította a vár parancsnokát annak átadására. Minthogy a nyert válasz tagadó volt, az ostrom július 31-én megindult és kilenc napi állandó támadás után Esztergom vára elesett. Részletezve az ostromnak mozzanatait, bizonyos, hogy a vár sorsa már augusztus 2-án meg volt pecsételve nemcsak amiatt, hogy a török az alsó varat elfoglalta és a felsőt rengeteg ágyúval lőtte és ennek bástyái egymásután düledeztek, hanem azért is, mert két tüzérnek valahogyan sikerült kiszöknie s ezek egyike, egy öreg és tapasztalt tüzér, nyomban jelentkezett a török táborban s tájékoztatván az ellenséget a vár erődítési és egyéb viszo1 Századok 1880 évf. Hadtörténeti Közlemények 1893 évf. 276. 1. Millennium Története V. 232 stb. 2 A vármegye Érsekújvárban talált ideiglenes otthont. i 97