Komárom és Esztergom közigazgatásilag egyelőre egyesített vármegyék multja és jelene

Budát megvegye. (1526 szept. 12.) Pár nappal később, — körülbelül 8—10 nap alatt, — már török lovasság hatolt be Esztergom vármegyébe és nemcsak rabolta, hanem rabul is ejtette mindazokat, akik idejekorán el nem menekülhettek. A megye lakosságának egy része — mintegy 20.000 főnyi egyszerű nép — a hagyomány szerint Esztergom felé menekült, azonban nyomában lévén a török, útját állítólag a mai Pilismarót felé vette s ott a „basaharci" síkon szekérvárban akarta magát megvédelmezni, de az ellenséges túlerő letiporta. A hagyomány azt is állítja, hogy a menekülők között volt Dobozy Mihály nevű vitéz is a feleségével s amikor a veszedelem bekövetkezett, lóra kapott, maga mellé emelte ifjú nejét és futásban próbált azzal együtt menekülni, azonban lova a kettős teher alatt erőtlenné vált. Minthogy pedig látta, hogy menekülniük lehetetlen, nehogy hitvese a pogány zsákmánya legyen, szíven szúrta azt s ezután a támadókkal szembeszállva lekaszaboltatott. .. Ez a hagyomány a mai napig is tartja magát. Azt, hogy a kérdéses helyen lehetett valamelyes ütközet, a történelem nem említi, azonban valószínű, hogy folyt bizonyos háborúság, s ezt a helynek elnevezése nyomán fel kell tételeznünk. A helynek meghatározásában azonban zavart okoz az a körülmény, hogy Esztergom vármegye területén két Marót nevü helyet ismerünk és pedig az előbb említett Pilismarótot a Duna mellett Esztergom alatt és Pusztamarótot a Duna felső szakaszán levő Nyergesújfalu mögött a PilisGerecse hegység találkozásánál. A Dobozy-pár tragédiájának kutatói e feltevésből kiindulva, azt erősítik, hogy az esemény nem a pilismaróti „basaharci" síkon történt, hanem Pusztamaróton, holott is a hegyek közé szorult menekülőkkel a török lovasság könnyen elbánhatott. A Dobozy-pár megindító tragédiájának valódi történetét az utánunk következő idők kutatásai sem lesznek képesek megvilágítani s éppen azért nyugodott meg a közvélemény abban, hogy a pilismaróti „basaharci" síkot kell az esemény színhelyének tekinteni és ez vezette Pilismarót községet arra a nemes elhatározásra, hogy az említett helyen valamikor emlékül ültetett hét, s jelenleg már csak három, hatalmas fa körül, parkot létesített. Mielőtt az események ismertetésében tovább haladnánk, megemlítjük, hogy amikor a török Buda felé közeledett, Mária királyné, nemkülönben Buda lakosai, hajókon menekülték Esztergom felé avégből, hogy Pozsony felé eljuthassanak. El is érkeztek Esztergom alá. Itt azonban Orbáncz Endre várkapitány feltartóztatta a menekülőket és csak azután engedte szabadon, amikor mindenükből kifosztotta őket. Hogy ez az Orbáncz igen aljas lelkű ember lehetett, mutatja ama ténye is, hogy amint arról értesült, hogy a török Esztergom felé közeledik, Esztergom várát Nagy Mátéra bízva, minden vagyonával elhagyta helyét. Azt, hogy az országot ért rettenetes csapás általános zavart okozott és a török kivonulása után még mindig fejetlenség uralkodott, természetes következményként kell elkönyvelni, azonban alig ocsúdott fel a nemzet a csapás által előidézett kábultságából, már is újabb megpróbáltatások elé állították a trón betöltése körül felmerült viszályok. A királyi szék betöltése tekintetében mindazok, akik nemzeti királlyal akarták betölteni az elárvult trónt, még pedig a magyarság túlnyomó része, — Szapolyai János mellé álltak, viszont volt egy kisebbség, amely a király özvegyének irányítása mellett Ferdinándnak igyekezett a koronát biztosítani. A királyválasztást a székesfehérvári országgyűlés Szapolyai János trónra emelésével döntötte el 1526 november 10-én. 94