Komárom és Esztergom közigazgatásilag egyelőre egyesített vármegyék multja és jelene

tégla- és kőipari rt. márványbányái (tul. az esztergomi érsekség), mely kb. 230 alkalmazottat foglalkoztat. Piaca és vasútállomása 15 km-re Tatán van. R. kat. elemi népiskolája 6 osztályú és 5 tanerős. Iskolánkívüli népművelési egyesület is működik a községben. Orvosa 9 km-re Tarjánban, gyógyszertára ugyanott, szülésznő helyben, kórháza Esztergomban van. Az iskoláról a legrégibb adatt az 1846-os évekből való, t. i. akkor épí­tették fel a jelenlegi öreg iskola helyén álló egy tantermű iskolát és kántori lakást, mely szalmával volt fedve. Kántortanító abban az időben a falu jegyzője is volt, Mester néven szólították, mely elnevezés mainap is használatos. 1882. évben a régi iskola helyébe két tantermű iskolát építtetett a község 1000 (ezer) forintos hozzájárulással és Simor János esztergomi érsek bőkezű adakozásából, mely 1934-ben renováltatott. Az alsó iskola 1932-ben épült a vallás- és köz­oktatásügyi minisztérium és dr. Serédi Jusztinián hercegprímás adakozásából. Szomszédos faluk közül legrégibb Héreg, Tarján, Vértestolna, Agostyán, török háborúk utáni települések. Őskori emlék a Gerecse oldalán körbe vonuló avar­gyűrű. A falu házai egyszerű kivitelűek, az utóbbi időben épültek folyosóval van­nak ellátva. A fiatalság dalai magyarok. Helyi népszokások közül említésre méltó a farsangi maskarába való öltözködés, lányos háznál a farsangi táncért a tojás szedés. Lakodalomkor az esküvőről hazaérkezve egy idősebb asszony a menyasszonyt keresi, akit mézzel kínál, azután a vőlegényt és lakodalmas népet. A mézzel való kínálás az eljövendő életük édesítésére való utalás. Ké­sőbben a menyasszonyt és a vőlegényt törülközővel nyakukon összekötik. A község lakói nagyon babonásak, ami elmaradottságuknak tekinthető. A községben működő Tardosi Hitelszövetkezet, mint az O. K. H. tagja 1896-ban alakult, a helyi gazdatársadalom közreműködésével. Első elnöke Duschek Mihály esperes-plébános volt. Ma már 267 tagja van, 325 darab üz­letrészből áll üzletrésztőkéje. Elnöke: Szabó Gyula esp.-plébános, könyvelője: Lindscheit Nándor ig. kántor-tanító. Tarján. Nagyközség a tatai járásban, dombos, erdős vidéken. Igen régi település. A rómaiak idején is népes kolónia, amit az itt talált római korból származó alapfalak, téglák, pénzek bizonyítanak. Első okleveles említés a községről 1240-ből származik, mely szerint Tarján a pannonnalmi főapátság birtokaival határos. Ez időben (s még valamivel előbb, II. Endre uralkodása idején) Tarján mint fiókegyház a zsámbéki plébániához tartozott. 1426-ban a tatai vár tartozékai között van említve. E században a község Esztergom megyéhez tartozott (1850—60 között szintén). A mohácsi vészt követő esztendőkben Tarján is a környék többi községei­nek sorsára jutott. 1529-ben török kézre került, el is pusztult, s mindvégig hó­dolt terület maradt. 1640 körül újra benépesült ref. vallású magyarokkal, bár lélekszáma folyton változott aszerint, hogy milyen háborgattatásoknak voltak kitéve. Szervezett ref. egyháza és lelkipásztora is volt, amit bizonyít az a tény, hogy a tarjáni ref. lelkész is megidéztetett Szelepcsényi prímás által az 1674. évi pozsonyi vértörvényszék elé. 1693-ban a Hochburg-féle uradalomhoz tartozott (a tatai urad.). Az 1720. évi összeírás szerint tisztán magyarok lak­ták. 1707-ben Rákóczihoz csatlakozott a község lakossága, amit később meg is szenvedett. 1727-ben a tatai uradalommal gróf Esterházy tulajdonába jutott. Esterházy a 30-as évek táján 40 német családot telepített ide Schwarzwaldból, 599

Next

/
Oldalképek
Tartalom