Komárom és Esztergom közigazgatásilag egyelőre egyesített vármegyék multja és jelene

s ezáltal az amúgy is megfogyatkozott magyar lakosság felett a németek jutottak túlnyomó többségre, sőt Tarjánnak lett a legtöbb német ajkú lakosa a járásban. A ref. egyház mind rosszabb helyzetbe került, míg 1758-ban működését kénytelen volt beszüntetni s csak a türelmi rendelet után kelt ismét életre, s alig 1—2 évvel ezután új templomot emeltek. Előbbi templomuk a régi kat. templom helyén állott, amit 1747-ben a telepítéskor vettek el állítólag a katalikusok, 65 fontos haranggal és prédikáló-székkel. Az új templomot 1779-ben emelték, ennek a tornyából vitték el a világháborúba a harangot. 1732-től vannak anyakönyvi bejegyzések. Első lelkésze: Pátkay Sámuel volt, aki 1763-ban halt meg. Az egyház ma 200 lelket számlál, vezetője: Besse Lajos lelkész. Az egyház ügyeit 11 tagú presbitérium intézi, gondnoka: Ujszászi József. A róm. kat. lakolok eleinte fiókegyházat alakítottak, mely a oajnai plébániához tartozott. 1778-ban állították fel Tarjánban a plébániát s mindjárt a templomépítéshez is hozzá kezdtek, mely 1783-ban készült el és Szent György napján szentelték fel, 1910-ben restaurálták. Az egyházközség vezetője: Niedermann József esperes-plébános. A hivők száma 1850. A falu nagykiterjedésű, termékeny határa szép fejlődési lehetőséget biztosított lakóinak. E határnak majdnem a felét roppant erdősegek borították, melyben mindenféle vad, de különösen szarvas, őz, vaddisznó nagyszámban tanyázott. Az erdők borította hegyek egyikén, az ú. n. Somlyóhegyen kisebb vár állott egykor, melynek romjai még ma is megvannak. De hogy kinek a tulajdona volt s mire volt berendezve, nem tudjuk. Az eszéki sík részen kitűnő szántók terülnek el, ahol a járás legjobb búzáját termelték. Szőlőiben igen jó bor termett, nagykiterjedésű legelői virágzó állat-, de főképpen szarvasmarhatenyésztés megalapozói voltak. Volt hamuzsírfőzője és pálinkaégetőháza is. A világháború a község 400 lakóját szólította fegyverbe, közülök hősi halált haltak 84-en. Az elesett hősök emléktábláját 1928-ban avatták föl. Hadirokkantak száma 17. A népesség számának alakulása csak a 18. század második felében és a 19. század elején volt kedvező. 1758-ban 192, 1828-ban 269 jobbágy- és zsellércsalád lakta. 1833-ban 1705, 1851-ben 1853, 1880-ban 1958 lakosa volt és végül az utolsó ötven év alatt, azaz 1930-ban 2065-re emelkedett a lélekszám. A katolikus elem állandóan növekvőben van, míg a reformátusok száma állandóan fogy. A lakosság nemzetiség szerint 15%-ban magyar, 85%-a német, kik mindannyian a belterületen laknak. Foglalkozásra nézve 91%-ban őstermelők, 5% iparosok, 3% tisztviselők, 1 % kereskedők. A község házainak száma 823. Területe 6197 k. hold, melyből szántó: 3128, rét: 247, legelő: 54, kert: 26, erdő: 2489, nádas: 16, és terméketlen: 196 hold. E terület 1 nagybirtokos, 2 középbirtokos, 208 kisbirtokos és kb. 300 törpebirtokos tulajdonában van. A község piaca Felsögalla és Bicske. Évente négy orsz. kirakodó vásárt tartanak. Kereskedelmét 9 szatócsüzlet bonyolítja le. Iparát 50 különböző szakmájú kisiparos képviseli. Ötven kisiparos közül: 8 cipész, 5 kőműves, 4 ács, 2 hentes, 7 asztalos, 5 kovács, 3 bognár, 4 szabó, 7 borbély, 2 takács és 3 lakatos. Vasútállomása a Budapest—győri vasútvonalon fekvő Felsögalla. Postahivatal helyben. Kulturális intézménye a Népkönyvtár és iskolai könyvtár. A róm. kat. iskola az egyház alapításával egyidőben alakulhatott, de iskolája csak 1756 óta van. Az iskolában 1920-ban lényeges restaurálást eszközöltek, mert négy osztály vált szükségessé a 300 számú tanuló befogadására. Az iskola fenntartója az egyház, igazgatója Höhbausz Alajos kántor-tanító. A gazdasági továbbképző iskolát 1927-ben létesítették, és átlagos tanulóinak 600