Komárom és Esztergom közigazgatásilag egyelőre egyesített vármegyék multja és jelene

koztatnak egy-egy üzemvezetővel. A dunaalmási gyártelep üzemvezetője: Fa­ragó László mérnök, kőfaragó-vezetők: Pályi István és Szakmári Viktor. A Dunaalmási Hengermalom szintén a klosterneuburgi kanonokrend tulaj­donát képezi. A malom 1917-ig mint vízimalom működött, majd amikor Mészá­ros Mihály 1917-ben bérbe vette, Diesel-motoros hengermalommá alakította át. 1930-ban Somogyi Sándor, a malom jelenlegi bérlője, víziturbinával szerelte fel s ugyanakkor a malmot is átépítette. Ma már a malom a kor követelményei­nek megfelelően van berendezve. Teljesítőképessége 100 q 24 óránként. Nem­csak a község, hanem a környék egyik legnagyobb teljesítményű malma. Álta­lában 10—12 embert foglalkoztat, kereskedelmi és vámőrléssel foglalkozik. A község vásárokat nem tart, piaca Tatatóváros. Kisiparosainak száma 8, a helybeli kereskedések száma 4. A kereskedelem szolgálatában áll a Duna­almási Hangya Fogy. és Ért. Szövetkezet, amely 1920-ban alakult. Megalapí­tásában részt vett Foltz Antal itteni birtokos, volt O. K. H. tisztviselő. Elnöke Nagy Kornél, ügyvezető Papp Kovács Emil ref. kántortanító, aki egyúttal pénz­tárosa is, könyvelő Kovács Rózsi. A szövetkezet 1936-ban átvette a neszményi felszámolt Hangyát is. Dunaalmás-megálló az Esztergom—almásfüzitői mellékvonalon fekszik. Hajóállomása Dunaalmás—Tatatóváros elnevezésű. Posta, távíró, távbeszélő­állomás szintén helyben. Elemi népoktatásügyét szolgálja egy állami, az 1 tan­termes r. k és 2 tantermes ref. felekezeti népiskola. Gazdasági szakképzést van hivatva szolgálni a téli gazdasági szakiskola. A ref. elemi iskola az egyházzal egyidőben létesült. Az új iskola 1911-ben épült, modern, két tanteremmel. Az egyház gondnoka, Barcza Gyula vezetésé­vel 17 tagú presbitérium intézi az iskola ügyeit. Jelenlegi tanerők: Papp Kovács Emil és Jónás Dániel. Az egyház és az iskola keretében működik a Leánykör, mely a község sze­génysorsú híveiről gondoskodik, továbbá az Ifjúsági Énekkar és a Férfi Kör. Két könyvtár van a községben, a Csokonay Casino és az Iparoskör könyvtára. Kulturális egyesületei: a Gazdakör, Casino és Iparoskör. A községben van Egészségház, a Kerkápoly—Bodor—Balogh Dénes-féle Szeretetház, gyógy­fürdő (mely a klosterneuburgi kanonokrend tulajdona). A községben lakik a körorvos, a község egy szülésznőt alkalmaz. Általában a közegészségügyi viszonyok kielégítőnek mondhatók. Tüdő­vész Dunaalmáson emberemlékezet óta nem fordult elő, járványos megbetege­dés szórványosan, nemi kérdés jó, mint mintajárás rendszeres csecsemővéde­lem, terhesvédelem működik egy védőnővel, özv. Kaufmann Józsefné segítsé­gével. A Közegészségügyi Intézet Dunaalmáson két mintakutat állított fel, mely egészséges vízzel látja el a lakosságot. A községben működő egyesületek közül a Dunaalmási Gazdakör 1905-ben alakult és az uradalmi épületben kapott helyet. A kör megalapításában Thiel Ottó urad. főtiszt szerzett maradandó érdemeket. Jelenlegi vezetője 1926 óta: Nagy Kornél ref. lelkész. Saját könyvtára van. A kör hetenként kétszer tart összejövetelt a népházban. Tagjainak száma 20. A Csokonay-kaszinó 1933-ban alakult Dunaalmás és Neszmény községek társadalmi életének fellendítésére. Megalapítása óta elnöke: Barcza Gyula rt. igazgató. A Dunaalmási Iparoskör 1927-ben alakult. Az alapításban Szilágyi Mik­lós, Filips József, Pályi István, Frank János, Geng Alajos és Stix János vettek részt. Első elnöke Filips József volt, aki másfél évig vezette a kört, utána három évig Pályi István volt az elnök. A körnek 47 tagja van, összejöveteleit a Szilágyi­féle vendéglőben tartja. Saját könyvtárral rendelkezik. A kör az iparostársada­lom érdekeinek megvédésén kívül hazafias és kulturális célt is szolgál előadá­35* 547

Next

/
Oldalképek
Tartalom