Komárom és Esztergom közigazgatásilag egyelőre egyesített vármegyék multja és jelene

várának romjai még Thuróczy idejében láthatók voltak. Amint látjuk, a középkorban város és mégelőbb megerősített hely. E kor vége felé két Bánhida nevével találkozunk. Nagy- vagy Egyházas Bánhida és Bánhida in comitatu Albensi. 1426-ban Tata, később állandóan Vitány várához számítják mindkét Bánhidát, s egyszersmint hol (egyiket, vagy másikat, vagy éppen mind a kettőt) Fejér, hol Komárom vármegyéhez. Egyházas- vagy Nagybánhida vámhely is volt. Földesura a 15. században Héderváry, a 16. század elején pedig a Bakith család. Az 1641. évi összeírás adatai szerint Bánhida a tatai uradalommal gr. Zichy Ferenc birtokában volt. Viszont az 1693. évi szerint a Hochburg féle uradalomhoz számított. 1697-ben br. Krapft Ferenc kezére került a tatai uradalommal, akitől 1727-ben gr. Esterházy Ferenc vette meg. Az Esterházy család marad ettől kezdve birtokosa. A hódoltság alatt Bánhida is osztozott a vidék többi községeinek sorsában. A török első pusztításait még túlélte, de népessége lassan megfogyatkozott. 1541-ben még 15 portával szerepelt, de 1543-ban teljesen elpusztult. — Majdnem 100 évig pusztán állott. 1622-ben kezdték megülni ref. vallású jobbágyok, akik számban állandóan változtak, aszerint, hogy a török mennyire zaklatta őket. Gyülekezetet is formáltak mindjárt megtelepedésük után, melyről 1712-ig vannak feljegyzések. Maradandóan csak a felszabadító háborúk után tudott benépesedni, magyar és tót lakosokkal. 1720 után a magyarok teljesen elhagyták, s helyüket tótok és néhány sváb család foglalta el. Ezután igen gyors fejlődésnek indult. 1720-ban még csak 30 jobbágy családot számlált, 1768-ban 75-öt és 1828-ban már 171 -et, amikor a járás legnépesebb helységei közé tartozott. A svábok rövidesen beleolvadtak a tótságba s csak családnevük árulta el származásukat. Idővel a tótok lassan kezdtek magyarosodni, a szénbányászatnak a mult sz. végén való megindítása után pedig teljesen elmagyarosodtak. Az évek folyamán újabb német bevándorlás is történt, de nem fejlődtek számottevő nemzetséggé. Ma ugyan számbelileg fölülmúlják a tótokat, de együtt sem teszik ki a lakosság 3%-át. Az újonnan megtelepült lakosság róm. kat. vallású volt, plébániájuk 1732-ben szerveztetett. Templomuk műemlék, egyik román stílű oldalkapuja az Árpádkori templom maradványa. A ref. és ág. ev. vallásúak ma fiókegyházat alkotnak, az előbbiek Környéhez, az utóbbiak Tatabányához tartoznak. Vízben gazdag területe a malomiparnak kedvezett. Jó fekvése nem kevésbbé járult gyors fejlődéséhez. Népessége a szénbányászat megindulása óta különösen megnövekedett, nemcsak azáltal, hogy határában is keletkezett bányatelep, hanem azért is, mert a bányák közelsége sok iparost és kereskedőt vonzott a községbe. Határában említésre méltó a Gerecse-hegyen a milleneum alkalmából felállított Turul szobor és a Szelimlyuknak nevezett nagy barlang, melyben a hagyományok szerint a török időben hét község lakossága talált menedéket, de a törökök felfedezvén a rejtekhelyet, az ott megbúvókat mind elpusztították. Az újabb ásatások alkalmával napfényre került leletek között a hallstati kultúrától kezdve máig minden kultúra képviselve van. A világháborúban a község 250 lakosa vett részt, közülük hősi halált halt 62. A közönség impozáns „Hősi Emlékmü"-vel adózott emléküknek. A világháború lezajlása után a község óriási módon fejlődésnek indult. 1924. évben épült fel az üres utcatéren a községi óvóda. 1925-ben adóügyi jegyzői lakás épült és a község villanyvilágítása készült el. 1926-ban emeletes községháza, tűzoltószertár és főjegyzői lakás épült. 1926-ban épült fel továbbá a m. kir. posta kábelerősítő állomása. 1927-ben épült fel a községi orvosi lakás. Ugyanebben az évben javították a kommün alatt megrongált Turul emlékmüvet. 1929-ben r. kat. templom részére három harang szereztetett be és erre az időre esik a hősök szobrának felállítása is. Ugyanez évben készült el Kossuth-, Árpád535