Komárom és Esztergom közigazgatásilag egyelőre egyesített vármegyék multja és jelene

rosodás elsődleges tényezőjétől, a sűrűbb népességtől, megfosztották hazánk nagy részét. A tolytonos háborúk nemcsak ebből a szempontból voltak akadályozó tényezők, hanem abból a szempontból is, hogy egyúttal a szükségletek fejlődését, kiszélesedését, az életnívó emelkedését akadályozták. De ha ilyen körü.mények között is meg tudtak egyes iparágak honosodni, azoknak még a mesterséges akadályok egész sorával kellelt megküzdeniük, hiszen tudjuk, hogy a bécsi kormányok az osztrák ipar érdekeit védve, mennyire elnyomták nálunk az iparosodási törekvéseket. Ha most azután így az általános kép szemszögéből nézzük megyénk helyzetét és iparosodásának alapjait, megállapíthatjuk, hogy bizony mindenből, ami az ipar meghonosodását és fejlődését akadályozhatja, bőven kikapta a részét. A legnagyobb csapást természetesen a török mérte a vármegyére. Bár már 1526-ban járt ezen a vidéken, az első nagy pusztulást akkor okozta, amikor 1529-ben a szultán Bécsbe menet, 200.000 főnyi seregével végigsöpört a vár^ megyén. Az a néhány falu pedig, ami még ekkor megmaradt, valamint az időközben helyreállítottak, áldozatul estek a második, 1543. évi, nagy pusztító hadjáratnak. A Duna jobbparti részén a vármegyének ettől kezdve egészen a század végéig nincs lakott faluja. A legjobban pusztult tehát éppen a vármegye mai területe: a gesztesi és tatai járás. 1683-ig szinte szünetnéiküli harcok színtere a vármegye.

1 Az iparos osztály ebben az időben még leginkább az erődített Komáromban és Tatán talált menedéket. A Komáromba letelepedett céhek közül a legrégibb a magyar vargák céhszabálya, amely 1463-ból való. De virágzó volt az ötvösipar is Komáromban már a XVI. században. A XVII. században pedig céheik vannak itt: az asztalosoknak, magyar és német szabóknak, szíjgyártóknak, nyergeseknek és csiszároknak. Ezeken kívül tímár, szűrszabó és mészáros céhekről is történik említés. Híres volt a XVII. században a tatai agyagmíves ipar. De Tatán és Komáromon kívül találunk céheket ebben az időben már Nagymegyeren és Érsekújváron is.

2 Tehát mint a fentebbiekből kitűnik, a kedvezőtlen viszonyok ellenére is meg tudtak egyes iparágak honosodni és a megye iparát legalább is a helyi szükséglet szempontjából a mult század első felében már kielégítőnek mondhatjuk. Fényes Elek 1836-ban megjelent munkájában,

3 Komárom megye iparáról szólva, azt írja, hogy „kézi mesterségekben" szüksége nincs a megyének, sőt Komárom városában ritkább mesterségeket és művészeket is találni". Részletes kimutatása szerint 1820-ban csak magában Komárom városában már 4 hajócsináló kompánia működött, amelyek azonban inkább a régi hajókat javították, egészen újat alig csináltak. Ezeken kívül volt még 5 acélbotos, 8 füszerszámos, 4 ács, 1 aranymíves, 7 asszonyszabó, 3 bádogos, 5 bognár, 1 cserepes, 116 csizmadia, 1 enyvfőző, 3 esztergályos, 18 magyar-, 18 német szabó, 3 fésűs, 2 festő, 8 gombkötő, 2 gombcsináló, 6 harisnyás, 1 hébéres, 3 kalapos, 3 kávés, 1 kefekötő, 1 kéményseprő, 2 késcsináló, 2 kesztyűs, 1 klavirmíves, 2 kolompáros, 6 kovács, 1 kőfaragó, 2 kőmívesmester, 5 könyvkötő, 1 könyvnyomtató, 2 kötélverő, 5 ladikcsináló, 9 lakatos, 4 polgári és 18 curiális mészáros, 2 mézespogácsos, 90 molnár, 3 nyerges, 4 órás, 1 orgonamíves, 4 ötvös, 3 pálinkafőző, 3 patikáros, 6 pék, 5 pintér, 1 posztónyíró, 4 posztókalmár, 1 posztószövő, 3 puskamíves, 1 rézmíves, 1 szitaszemkötő, 15 magyar-, 5 német szűcs, 8 szűr1 L. dr. Edelényi Szabó Dénes: Komárom vármegye felekezeti és nemzetiségi viszonyai a mohácsi vésztől napjainkig. Bp. 1927. 2 L. dr. Borovszky Samu: Komárom vármegye és Komárom szabad királyi város. Budapest, 1907. 3 L. Fényes Elek: Magyarországnak és a hozzákapcsolt tartományoknak mostani állapotja statistikai és geographiai tekintetben. Pest, l*o36. 492