Komárom és Esztergom közigazgatásilag egyelőre egyesített vármegyék multja és jelene

Azt mondottuk, hogy Magyarország irodalmi múltjának bölcsőjéül Esztergomot kell tekintenünk, s mert ez így is van, meg kell állapítanunk, hogy mindamaz események, amelyek Szt. István korától fogva a XVI. századig lezajlottak s mindazon latin és magyar és irodalmi művek, amelyek addig jelentkeznek, nagyrészben Esztergomban és részben Budán láttak napvilágot. Az a körülmény, hogy a török hódoltság alatt másutt is müvelik az irodalmat, még korántsem jelenti azt, hogy az akkori írók és írásaik iránya vagy tárgya elszakadtak volna Esztergomtól, mert magukkal vitték innen azt az irányítást és szellemet, amely itt gyökerezett s úgy ők, mint utódaik Esztergom dicső múltjának hagyományaiért lelkesedtek. Élő tanúság erre a történelem, melynek sárgult lapjairól olvashatjuk, hogy amíg a török elleni küzdelmekben Budát egyedül mint országfővárost féltették, addig Esztergomért annyival is inkább aggódtak, mert annak múltja mindazon emlékeket őrizte, amelyek a hazai keresztény egyház megalapításához és addigi fennmaradásához fűződtek. Hogy mennyire valóság ez, elég megállapítani, hogy amikor Esztergom visszavétele 1683 október 28-án bekövetkezett, nemcsak az akkor három részre tagolt ország ünnepelt, hanem az egész keresztény világ! Ne felejtsük, hogy mi történt ez után? Visszatért az érsek és a káptalan s visszatelepítették azokat az irodalmi értékeket, amelyeket elmentettek, hogy forrásai lehessenek a késő utódok tudásvágyának. Azonban nemcsak e kézzel fogható drága értékek kerültek vissza, hanem azok is, akikre a hazai művelődésben esett károsodásnak helyrehozatalán kívül a kultúrának továbbfejlesztése várt. így tért vissza az irodalom Esztergomba és innen indul újra a nemzetművelő tevékenység országos útjára. A kultúrtevékenység azóta sohasem szünetel és hogyha azon a névsoron végigtekintünk, amely az Esztergomban élt és élő írókat ismerteti, és azokat a műveket olvassuk, amelyek a hazai művelődés eszközei, valóban el kell ismernünk, hogy a magyar Sión egy évezreden át világító fáklya volt a nemzetművelés szolgálatában. Esztergom íróinak sorozata oly terjedelmes, mint amilyen sokasak azok az írásművek, amelyek avatott kezekből gazdagították és gazdagítják a hazai kultúrát. Egyenként ismertetni az írókat és műveiket oly feladat, amely külön kötetet követel s emiatt arra irányul gondoskodásunk, hogy e munkának más helyén bibliográfiai felsorolásban emlékezzünk. Ezeknek előrebocsátása után meg kell emlékeznünk azokról az iskolai és társadalmi kezdeményezésekről, amelyek Esztergomban a mult században testet öltöttek. Első ezek között az alig két éven át tevékenykedett Esztergomi Irodalmi Egyesület, amelyet néhai Mayer István c. püspök az osztrák elnyomatást követő évben: 1868-ban alapított. Ennek tagjai egyházi és világi íróemberek voltak és az egyesület azt a célt tűzte maga elé, hogy a köznép számára vallásos és hazafias szellemben megírt ismeretterjesztő füzeteket ad ki. Az egyesület tagjai kezéből meg is jelent külön-külön irányú 24 füzet s ezt követőleg a jó szándékkal elindított mozgalom külső támogatás hiánya miatt nem érvényesülhetett. A második irodalmi tényező az esztergomi papnevelő intézet kebelében Magyar Egyházirodalmi Iskola néven írta be nevét a magyar kultúrának annaleseibe. Ez az iskola 1832-ben — minthogy akkor a papnevelő a török hódoltság óta Nagyszombatban volt — ott Magyar Nyelvgyakorló Egyesület néven alakult és pedig azzal a célzattal, hogy a növendékpapokat irodalmi tevékenységre serkentse. Amikor 1859-ben az intézet Esztergomba áthelyeztetett, az iskola itt folytatta működését és tevékenységi körét szónokképzéssel is kibő,378