Komárom és Esztergom közigazgatásilag egyelőre egyesített vármegyék multja és jelene

nak erősítésére és a hitélet elmélyítésére alkalmasaknak találja. E tényeket ismerve, el kell hinnünk, hogy a „Legenda aureá"-t, amelyet Jakobus Voragine (1230—1290) állított össze, számos történetíró felhasználja. A vértanú szt. Adalbert magyarországi térítői tevékenysége tekintetében azonban nem a szerzetestársi legenda az irányadó, hanem szt. Bruno megállapításain kívül az a különös tisztelet és megbecsülés, amely szt. Adalbert érdemei felett szt. István részéről megnyilvánult, s ennek emléke nemcsak a hazai kath. egyház által őriztetik, hanem külsőségekben kilencszáz esztendőnek hosszú tartama alatt is megnyilvánul. Mert kérdezzük: Mi alapon nevezi magát az esztergomi székes főkáptalan szt. Adalbertről és az ősi várban az ostromok miatt annyiszor újra épült székesegyházak védöszentjéül miért választották épen ennek a szentnek a nevét? Megmondjuk. Azért, mert szt. István és azok az egyházi férfiak, akik az államalapítás idejében éltek, közvetlen tanúi voltak szt. Adalbert tevékenységének és azt messzemenően méltányolva, alkotásaikban örökítették meg a legkiválóbb térítő és tanácsadó nevét, illetőleg emlékét. Ez a tény, ha a tatárjárás alatt, vagy Venczel rablásakor, illetve a török hódoltság idejében elkallódtak is az oklevelek, többet jelent, mint a későbbi történetírók találgatásai és vitái, tehát teljes hittel meg kell nyugodnunk abban, hogy szt. Adalbertnek a magyarországi hittérítésben vezető szerepe volt. Adalbert, a clunyi reform törhetetlen apostola, a keresztény hitnek lelkes hirdetője és terjesztője, a keresztény vallás oltóágainak magyarországi fáradhatlan kertésze a legbensőbb meggyőződésből táplálkozó hivatás vértanúja lett. Elévülhetetlen érdemeiért a szentek sorába iktattatott s amíg a magyar Sión áll, emlékezetének nemzetünk fiaiban élnie kell! A magyar nemzetnek keresztény hitre térítésében közvetlenül ugyan nem, ellenben közvetve jelentékeny szerep jutott Cluny apátjának: Odilónak is. Erre bizonyíték ama tény, hogy István király uralkodásának utolsó szakában Montecassinóból kért térítőket s annak most nevezett apátja Richárdot, a király által később püspökségre érdemesített szerzetest, küldte több társával hozzánk. Bár szt. Adalbert történetével végeztünk, meg kell emlékeznünk annak két olyan tanítványáról is, akik a magyar földre lépve, szintén bekapcsolódtak a térítésbe. Ezek egyike Anasztáz szerzetes, akit Adalbert Rómából vitt prágai székhelyére és az általa aventinusi szellemben alapított kolostor első apátjává kinevezett. Anasztáz mindenesetre ott is marad a kolostor élén, hogyha a libicei vérfürdő miatt nem kell hozzánk menekülnie. Itt Géza fejedelem udvarában talált fogadtatásra és térítői közvetlen tevékenysége addig terjedt, amíg István királyságának első tizedében felépült a szt. Mártonról nevezett pannonhalmi első magyar monostor, melynek apátja lett, majd pedig az esztergomi érseki széket nyerte el. Anasztáznak ezen kétrendbeli méltatása világosan bizonyítja azt a tényt, hogy a térítés nehéz munkájában nemcsak érdemdús részes, hanem irányító tényező is volt. Adalbert másik, a hazai hitterjesztés terén kiemelkedett tanítványa Asztrik (Asrich), a meseritzi monostor első apátja volt. Asztrik Adalbert vértanúsága után jött hazánkba és itt István király támogatásával alapítója és első apátja lett a pécsváradi (Vasashegyi) monostornak. II. Szilveszter pápa előtt ő jelent meg István király küldetésében avégből, hogy az egyházi szervezet építése érdekében szükséges püspökségek felállításához engedélyt, a királynak pedig koronát kérjen. Tizenegy évvel később kalocsai érsek lett, 3* 35