Komárom és Esztergom közigazgatásilag egyelőre egyesített vármegyék multja és jelene

ponti hatalmak háborús szükségletei tekintetében egyre több zavart okozott. Minden feltétel fogyóban volt és aggodalmat keltő volt az a jelenség, amely a hadseregek élelmezésének biztosítasa érdekében a szövetségesek országainak belsejében az inség jeleit mutatta. Különösen terheltetett Magyarország, melynek gazdasági ereje teljesen a hadsereg és a szomszédos szövetséges államok népeinek élelmezésére vétetett igénybe. Természetes, hogy ezt az állapotot Esztergom vármegye és Esztergom város népe is megérezte és megszenvedte. Etekintetben részleteket nem kell felsorolnunk, mert hiszen mindkettő osztályosa volt annak a küzdelemnek, amelyet a központi hatalmak államai létük és önállóságuk fennmaradása érdekében a végsőkig folytatni igyekeztek. Ily körülmények között is még mindig remény volt arra, hogy a központi hatalmak fegyverei győzni fognak, azonban már 1916 óta folyt az a titkos aknamunka, amely arra törekedett, hogy az egyesült hadseregek egységét a küzdők lelki egyensúlyának megrendítésével megbilletse. A szabadkőművesek és a paciíisták megfertőzték a harctérről haza, vagy oda elindított katonaság gondolkodását, lapjaik folyton izgattak és így jutottunk el ahhoz a szerencsétlenséghez, amely 1918 közepétől fogva a bomlás jeleit mutatta és amely ugyanazon esztendő októberének végére az arcvonalak felbomlásához vezetett. A vármegye történetéből felemlítjük, hogy 1918 elején Kobek Kornél a főispáni tiszttől felmentetett és helyébe Beniczky Ödön volt országgyűlési képviselő neveztetett ki s ennek beiktatása március 14-én volt. Ugyanazon év tavaszán vármegyei főjegyzővé dr. Szilárd Béla választatott meg. Április 21-én a Budapesti Közlöny a megyei tisztviselőket ért sorozatos kitüntetéseket közölte. Amikor a kitüntetéseknek hire terjedt, a város közönsége körében megütközést keltett az a körülmény, hogy a városnak a háború folyamán szintén elismert buzgalmú tisztviselőire senki sem gondolt. Nyoma van ugyan annak, hogy az utóbbi tekintetben bizonyos kezdeményezések történtek, azonban az arra vonatkozó előterjesztések vagy a főispáni hivatalban akadtak meg, vagy ma is a belügyminisztériumban pihennek, illetőleg az összeomlás azok érvényesülését lehetetlenné tette. Nem lehetne ennek utána nézni azért, hogy aki megérdemelte, az utólag meg is kaphassa? (Szerk.) Az 1918 májusában bekövetkezett kormányváltozáskor Beniczky főispán benyújtotta ugyan lemondását, azonban tisztében ekkor meghagyatott. A vármegye közönsége 1918 június 17-én részleges tisztújítást tartott s ez alkalommal az alispáni székre ismét szenkvici Palkovics László választatott meg. Ugyanekkor a párkányi járás főszolgabírája újból revisnyei Reviczky Elemér lett, míg revisnyei Reviczky Gábor II. főjegyzővé lépett elő, árvaszéki ülnök pedig késmárki Frey Vilmos maradt. Nem szívesen ugyan, de itt meg kell emlékeznünk egy szokatlan pálfordulásról. A főispán mellett szolgálatot teljesítő Szentgyörgyi Pál főispáni titkár, egy jónevü úri család leszármazottja, aki 1918 szeptemberéig állandóan a kormány kegyeiben sütkérezett, attólfogva a nemzetközi szocialista táborhoz csatlakozott és azokat az elveket kezdte nyiltan hirdetni, amelyeket ez a tábor vallott. Emiatt természetesen állásában nem maradhatott, ellenben Esztergomban maradt és megindította az Esztergomi Népszava című napilapot, amely mindaddig fenntartotta magát, amíg a kommunizmus 1919 március 21-én be nem következett. Szentgyörgyivel az esztergomi szocialisták nem voltak túlságosan elragadtatva. Erre mutat az a tény, hogy amikor vele szemben ellenséges hangulat nyilvánult, megszökött Esztergomból. A vármegye területén és Esztergomban 1918 nyarán a spanyol járvány kezdett veszedelmes méretekben jelentkezni. 159