Komárom és Esztergom közigazgatásilag egyelőre egyesített vármegyék multja és jelene

óvintézkedések következtében a lakosság körében a veszedelmes járványok nem lépiek jel. Hasonló tapasztalat számol oe a megye területéről is. A háború kitörésekor a tartalék kórházak közül azok, amelyek addig más célok szolgálatában álltak, úgyszólván minden, az elhelyezés és az ápolás céljára szükseges teltételt nélkülöztek. Ezen a bajon a megye községeinek és a vaios lakosagának áldozatkészsége segített. Elévülhetlen érdemeKet szerzett ennek a készségnek teikeitescutn es ananüósításában néhai Perényi Kálmán alispán és nemeslelkü felesége: néhai Gerenday Rózsa. Ők szólították fel a megye és a város társadalmat ágynemüek, fehérnemüek és élelmiszerek felajánlására. A tartalék kórházakban Perényiné állíttatott fel konyhákat, amelyekben a felajánlott élelmiszerek elkészültek. Ez az igazán nagyasszony egymaga volt a raktárnok, a felügyelő és a gondos gazdasszony a betegápolás sikere érdekében. A községek lakossága adakozási készségének ébrentartása körül dicséretesen és igazi emberbaráti buzgalommal jártak el a lelkészek és a községi jegyzők is. A világháború alatt a vármegye népe és a város lakossága nem nélkülözte ugyan a mindennapi falatot, azonban bőségről sem dicsekedhetett. A föld nepe mindazonáltal gyarapodott, mert állatainak és termeivényeinek értékesítési lehetősége nem remélt méreteket öltött s emellett az árak emelkedése azokra nézve, akik a mindennapit a piacról szerezték be, súlyos gondokkal járt. Érdekes volt megfigyelni az itthon maradottak életét és tevékenységét. A földmívelő osztály aggjai, asszonyai és fejletlen gyermekei felvették a harcot a lehetetlenséggel és amit a háborúig az erősek végeztek, azt vállalták és csodálatos lelki erővel teljesítették is. Ennek a hősies erőfeszítésnek tulajdonítható, hogy a jól végzett munka után eredmény is mutatkozott és az állatok, baromfiak es termények értékesítéséből haszon is maradt. Ez a haszon, vagy — mondjuk — felesleg, arra volt jó, hogy akinek adóssága volt, az attól szabadult, akinek pedig nem volt, az arra törekedett, hogy megtakarított tőkéjét ingatlanba fektesse. A háború előtt a megye és a vaios földműves gazdái általában nyögtek az adósság-terhek alatt és a telekkönyvek C lapjai ijesztő képet mutattak. Az itthon maradottak ezt az erőkifejtést és takarékosságot nem önmagukért folytatták ernyedetlenül, hanem azért is, hogy a harctéren küzdő szeretteiknek megírják a vagyoni gyarapodás hirét, vagy amennyiben azok egyszer-máskor hazatérnek, meglepetessel szolgáljanak. Amíg ezek szerint a földművelő elem sorsa — eltekintve a kínzó aggodalomtól, amelyet szeretteik miatt szenvedtek — általában tűrhető, sőt feltétlenül állandóan javulóban volt, az ipari vállalatok részint alig tengődtek, részint szüneteltek. Hasonló volt a helyzete a kisiparosnak és a kereskedőnek is. A hivatalos vármegye tisztikarában a világháború közepén a következő változások voltak: dr. Perényi Kálmán megvált alispáni tisztétől és helyébe Palkovics Lászlóra esett a közönség választása. Pongrácz László elhalálozása után dr. Szilárd Béla lett vármegyei főjegyző. Thuránszky Lajos Párkányjárási főszolgabíró elhalálozván, helyére Reviczky Elemér szolgabíró választatott meg. Központi (esztergomi) járási főszolgabíró Pisuth Kálmán maradt. Hasonlóképen megmaradt az árvaszéki elnöki tisztében dr. Major Ödön. Végül megemlítjük, hogy Meszleny Pál főispán felmentetvén, Kobek Kornél neveztetett ki a főispáni székre. Amíg a vármegyei tisztikarban ezek a változások történtek, addig Esztergom városát sem kímélte a kegyetlen kaszás. 1916 elején sírba dőlt a város klasszikus tudású, derék polgármestere: Vimmer Imre, kinek polgármestersége alatt a város modern fejlődése hovatovább a haladás jegyébe lépett. A világháborúnak 1916, 1917 és 1918 esztendeje kétségek és remények között folyt le. A nagy világégés a minden oldalról ellenséggel körülvett köz158