Komárom és Esztergom közigazgatásilag egyelőre egyesített vármegyék multja és jelene

szerzetesek az internista tanulók részére birkahúsból készült levest, juhsültet és faggyúval készült krumplit tálaltattak fel, vagyis a gyerekeknek adták a „jobbat"'... A világháború után a Pálosok ott hagyták a kolostort és búcsút mondtak Magyarországnak. Amint tudjuk, a Pálosok részére Budapesten a szt. Gellért-hegy oldalában pár éve kolostor épült és abba ismét betelepültek, azonban már is olyan jelek mutatkoznak, hogy biztosított jövedelmek hiányában nem fognak kitartani. Egyébként megjegyezzük, hogy a péliföldi-szentkereszti volt Pálos kolostort évek óta a Szalézi-rend bírja és eddigi tevékenységüket tekintve, biztosra vehető, hogy ott meg is maradnak. Visszatérve Esztergom vármegye állapotaira, megállapítjuk, hogy 1866ban Hamar Pált az első alispáni székben Vargha Józsa Benedek váltotta fel és amennyiben a második felelős minisztérium megalakult, a vármegyében az alkotmányos élet az 1867. évi 15-i közgyűléssel megkezdődött. Mielőtt az 1867. évi kiegyezés után következett eseményeket tárgyalnók, emlékeztetnünk kell arra, hogy megrögzítettük, hogy Ausztria 1861-iki békülékeny hajlandóságának indító oka az 1859-ikik hadviselés kudarca volt, s ez erőit meggyengítette és a Habsburg-házat létalapjában fenyegette. Láttuk azt is, hogy amikor a provizóriummal közeledés történt, ez sem volt más, mint porhintés, amellyel szemben — ismerve az osztrák szorultságot — tovább kellett küzdeni. Hogy az alkotmányos küzdelem eredményeket ért el, be kellett következnie annak a második csapásnak, amely Ausztriát az 1866-iki végzetes hadviselése után porig lealázta és az uralkodó-házat, meg a Monarchiát, a lenni, vagy nem lenni kérdése elé állította. Arról már emlékeztünk, hogy Ausztriának 1848-ban elfoglalt ellenséges magatartását az a körülmény idézte elő, hogy az 1848 április 11-én történt törvényszentesítés után jutott csak eszébe Kossuth Lajosnak, hogy Magyarországnak önálló nemzeti hadsereget, önálló nemzeti bankot és önálló vámterületet is kellett volna követelnie. így történt, hogy e követelés érvényesítése érdekében indított utólagos fellépés felingerelte az amúgy is befolyásolható V. Ferdinándot és arra az elhatározásra vezette, hogy az 1848-iki nemzeti vívmányokat semmiseknek tekintse és az azokat megrögzítő törvényeket magára nézve kötelező erejűnek el ne ismerje. Ami most már az 1867-iki kiegyezést illeti, le kell szögeznünk, hogy amennyiben Ausztria kényszerhelyzetbe jutott és abból csak úgy volt képes szabadulni, hogyha a magyar követeléseknek enged, hiba volt a kiegyezést az ismeretes formák között megcsinálni, mert ez az egyezség egészen a világháború kitöréséig örökös huzavonára adott alkalmat Ausztria és Magyarország között. Mert íme: inog a trón és azt alá kell támasztani Magyarország kibékítésével; kisebb lett Ausztria, tehát a Monarchiának érdeke, hogy nagyhatalmi állását Magyarországgal való egyetértésben biztosítsa . . . Egy szó, mint száz: hogyha ebben a helyzetben a „vívmányok" között leköttetik, hogy Magyarországnak önálló nemzeti hadseregének, önálló nemzeti bankjának és önálló vámterületének kell lennie, mert másként nem egyezkedünk, bizonyos, hogy szorult helyzetében Ausztria nem csökönyös"ködik! Miért nem történt ez így és miért történt másképpen, erre csak egy a válasz: gavallérok voltunk... Azonban kár a további fejtegetésért s legyen elég annyi vigasztalásul, hogy: soha sem tanult a maga kárán a magyar! Ami Esztergom vármegyének a kiegyezés utáni eseményeit illeti, láttuk, hogy a megye és a város visszanyerték önkormányzatukat és az önkénynek siserahada vándorbotot vehetett a kezébe. A vármegye első alkotmányos közgyűlése, megfelelő előkészítés után, gr. Forgách Ágoston helytartó elnöklete alatt folyt le, s ez alkalommal ejtetett meg a tisztújítás is, amelynek eredményéül első alispánná Vargha Józsa Benedek, másodalispánná Závody Albin, 141