Komárom és Esztergom közigazgatásilag egyelőre egyesített vármegyék multja és jelene

ügyekben ítélkező járásbíróság szerveztetett, míg a kócsi és a tatai szolgabíróságok a polgári ügyekben való ítélkezésre is hatáskörrel ruháztattak fel. Fellebbvitel tekintetében a budai cs. kir. törvényszék jelöltetett ki. Itt megemlítjük, hogy a hivatalok elnevezése német volt. Kilátásba helyeztük, hogy Szcitovszky János hercegprímás élettevékenységéről emlékezni fogunk. Főpásztori méltóságába 1849. évi szeptember 16-án iktattatott be és az érseki széket 1850 január 6-án foglalta el. Székfoglalása után nyomban tapasztalnia kellett, hogy az elnyomatás gonosz szellemei nemcsak az ország közjogi helyzetének és önállóságának akarnak sírásói lenni, hanem a magyarországi kath. egyház függetlensége ellen is törnek. Ezt tudva, minden igyekezete arra irányult, hogy ezt az aknamunkát érvényesülni ne engedje. Kellett erre törekednie annyival is inkább, mert tapasztalta, hogy Bécsben az a terv, hogy az egyház osztrák függőség alá vétessék. Ennek a tervnek meghiúsítása érdekében nem is késett azzal a feliratával, amelyet 1855 július 7-én IX. Pius pápához intézett és amelyben egyházának fenyegetett függetlensége védelmére mindazon történelmi adatokat felsorolja, amelyek annak sérthetetlenségét évszázadok viharain át biztosították. Az esztergomi főkáptalan hasonló szellemben intézett feliratot a pápához három évvel később, 1858 február 15-én. Szkitovszkynak és a főkáptalannak ilyetén egységes öszszefogása meg is termette a maga gyümölcsét, mert az egyház jogainak csorbítása nem következett be. Szkitovszky János további tevékenysége amellett, hogy az egyház érdekeinek szigorú őre és előmozdítója volt, Esztergom városának is rendkívüli előnyöket biztosított. Neki tulajdonítható, hogy az 1850-ig Nagyszombatban működött papnevelő intézet Esztergomba helyeztetett át. Az ő áldozatkészségéből készült el a szabadságharc alatt elpusztult hajóhíd is. Ami pedig megkoronázta az ő életművét, az nem más, mint a Rudnay Sándor hercegprímás által megkezdett és Kopácsy József hercegprímás által folytatott főszékesegyház-építés érdekében megmutatott áldozatkészsége, amelynek köszönhető, hogy a nagy mű 1856-ra elkészült és felszentelhető volt. Áldozatkészségére jellemző, hogy az építkezés befejezését 1.200.000 forinttal mozdította elő. Annak dacára, hogy ez a nagy prímás a magyarországi kath. egyház függetlensége érdekében Magyarország történelmével igazolt álláspontját juttatta érvényre Béccsel szemben, a császárt nem befolyásolta abban, hogy Szcitovszkyt székhelyén meg ne látogassa. Ez a látogatás 1852 július 2-án történt. I. Ferenc József ekkor a főszékesegyház építkezését is megtekintette és a látottak felett megelégedést nyilvánítván, úgy rendelkezett, hogy a cs. kir. kultuszminisztérium 1852 augusztus 30-tól kezdve évenként 14.000 forintot utalványozzon az építkezésre. A főszékesegyház munkálatai négy év multán annyira haladtak, hogy az óriási mű átadható volt rendeltetésének. Erre való tekintettel Szcitovszky hercegprímás a felszentelés ünnepségét 1856 július 1-én kibocsátott körlevelével, mely egyben meghívóul is szolgált,

1 az azon évi augusztus 31-ére tűzte ki. Mondanunk sem kell, hogy a felszentelési ünnep nemcsak azért vált országos ünneppé, mert az ország legnagyobb szentegyházáról volt szó, hanem azért különösen, mert a államalapító szt. István szülőhelyén épült, ahol Géza fejedelem által elsőnek emelt keresztény templom állott s amelynek ormán először ragyogott fel a Megváltó keresztje ... A felszentelési ünnepség az ország keresztény lakossága tízezreinek részvétele mellett folyt le. Megjelent ez alkalommal I. Ferenc József császár is, akit magas méltóságok kísértek. A felszentelés után a császár a hercegprímás i Magyar Sión 1866. — Religio 1850—1855. 135