Komárom és Esztergom közigazgatásilag egyelőre egyesített vármegyék multja és jelene

Komáromnál harcképtelenné vált katonákkal, nemkülönben a Budavár vívása előkészületei közben sebesült honvédekkel is. Esztergomnak tehát a szenvedők elhelyezésére és ápolására kellett berendezkednie és ennek a feladatnak a közönség a kormánybiztos felhívására lelkiismeretesen meg is felelt annyira, hogy a sebesültek között nem ismert hivatásbeli különbséget. A város lakosságának emberies gondolkodását jellemzi, hogy a szenvedőket a saját szájától elvont falatokkal táplálta és erősítette és a sebápolás sikeresítése érdekében úgyszólván minden fehérneműjét tépésnek dolgozta fel. Az Esztergomban ápolt katonák közül sok nem látta többé szülőföldjét és az elhunytakat a kormánybiztos rendeletéből a szentgyörgymezei határban kijelölt temetőben tömegsírokban hantolták el. Ott nyugosznak egymás közelében a honvédek és 175 császári katona s emléküket a megye és a város közönségének kegyelete 1861-ben oroszlános emlékoszloppal örökítette meg... Itt említjük meg, hogy az elnyomatás ideje alatt az emlékre ismeretlen kezek minden esztendőnek március 15-ét megelőző éjjelén koszorút helyeztek, majd mikor megszűnt az önkényuralom, ennek a nagy napnak emlékét a város közönsége mindmáig ebben a temetőben üli meg. A temetőt „Honvéd temető" néven ismerjük. Ennek a földje fogadta be azoknak a honvédeknek tetemeit is, akik megélték a nemzet újjáébredését. Ebben a temetőben nyugszik a hős báthori Schultz Bódog honvédtábornok és szenkviczi Palkovics Károly 1849-iki hőslelkü kormánybiztos, akinek márvány obeliszkjén bilincs tolmácsolja azt a szenvedést, amit hazája függetlenségének védelméért börtönben ki kellett állania . . . A nemzet szabadságharcának legkimagaslóbb hadi teljesítményéül Buda várának 1849 május hó 21-én Görgey Arthur fővezér irányítása mellett történt visszavétele jelentkezett s egyúttal ez a körülmény indította Ausztriát arra, hogy a honvédsereg addigi sorozatos győzelmei által meggyengített és részben felmorzsolódott hadereje kitartásában nem reménykedve, Oroszországot hívja segítségül. Ezt tudva, a magyar kormány arra törekedett, hogy a nemzeti ellenállást a végsőkig fokozza, mivégből ismét megkezdődött a toborzás és hogy annak sikere legyen, felhívás intéztetett az összes felekezetek lelkészeihez, hogy a szószékekről hirdessék az új veszedelmet és onnan lelkesítsék híveiket a küzdelemben való részvételre. Ebben az időtájban Esztergom vármegyéből és Esztergom város lakosságából már minden fegyverfogható ember honvéd volt és akik itthon maradtak, általában betegek, magas korúak, avagy nyomorékok voltak. Ez érthető is, mert hiszen Buda visszavétele előtt Palkovics kormánybiztos buzgólkodása következtében a vármegye és a város utolsó tartalékául május 22-ig 398 ember állíttatott ki, ezután pedig május végéig még 64 újonc s e létszámban az érseki tanítóképző intézetnek 14 hallgatója és a papnevelőnek 6 tagja is bennfoglaltatott. A fáradhatlan Palkovics Károly a 462 újonc fegyver- és lőszerkészletét úgy biztosította, hogy azokat a felszereléseket, .amelyeket az osztrákok az április 20-iki kéméndi ütközetben hátrahagytak, bölcs előrelátással összeszedette és tartalékoltatta. Gondja volt Palkovicsnak arra is, hogy a hajóhidat Esztergom és Párkány között az ezen munka vezetésére jelentkezett Beszédes (Staudner) Sándor mérnök segítségével helyreállíttassa s ezen előrelátásnak -volt tulajdonítható, hogy Görgey a Budáról kivont hadtesteivel a Vág és a Rába vonalra a hajóhídon átkelhetett avégből, hogy az orosz hadsereget útjában megállítsa s egyúttal a bányavárosok védelmére siethessen. Tudjuk, hogy amikor Győr elesett, Görgey június 28-án seregével Komáromba hátrált és amikor július 2-án sikertelenül próbálkozott a dunántúli áttöréssel, július 12-én dunáninneni oldalon Vácnak vette útját. Mire mindez 132