Komárom és Esztergom közigazgatásilag egyelőre egyesített vármegyék multja és jelene

megtörtént, Esztergom vármegye és Esztergom város földjét ismét osztrák csapatok vették birtokukba s e ténnyel a megyére és a városra elkezdődött az elnyomatás korszaka . . . Esztergom vármegye a szabadságharc után. Amint láttuk, Esztergom vármegye és Esztergom város már 1849 július hó 12-e után osztrák kézre jutottak, vagyis harminckét nappal hamarább, mint a világosi fegyverletétel (1849 augusztus 13.) bekövetkezett, érthető tehát, hogy a bécsi kamarillának Pestre bevonult császári fővezére: Hajnau, a bresciai hiéna és báró Geiringer császári biztos nyomban megkezdték mindama gyalázatos munkát, amelynek nyomában Magyarország osztrák tartománnyá szándékolt átalakításának és a „fellázadt" ország hőslelkű védői lehetetlenné tételének kellett következnie. így történt, hogy 1849 augusztus 26-án az a Jagasich Sándor magyar táblabíró lett megyefőnök, aki utolsó rendi országgyűlésünk Esztergom megyei követe volt. Természetes, hogy a hazafias megyei tisztikar egy percig sem maradhatott ily körülmények között a helyén, Jagasich pedig felsőbb utasításra aljas renegátokból alakította meg a maga mindenre kész gárdáját. Az is bizonyos, hogy az esztergom-megyei és esztergom-városi „lázadók" kézre kerítése is kiváló gondja volt a „győzelemtől" megittasult osztrák hatalomnak, amely fizetett kémei segítségével kinyomoztatta és elfogatta Palkovics Károly kormánybiztost, Besze János őrnagyot, Gasparich Kiüt Márk szt. Ferenc-rendi szerzetest, a muraközi hős papot, Setéth dorogi sótisztet és minden olyan egyént, akinek a nemzeti ügy sikeresítése körül különös rendeltetése volt. Palkovicsot Esztergomból Pestre vitték és az „új épület" néven ismert katonai laktanya börtönébe zárták. A „lázadó" volt kormánybiztost a haditörvényszék Munkácson és Komáromban kitöltendő 12 esztendei várfogságra ítélte. Besze János, a város 1848. évi országgyűlési képviselője, 10 évi várfogságot kapott. Gasparich Kilit Márkot halálra ítélte az önkényuralom és az ítéletet, mely kötélre szólt, 1853 szeptember 2-án Pozsonyban végrehajtották. Setéth dorogi sóhivatali tisztet azért, mert bújdosó honvédeket rejtegetett, szintén halálra ítélték és 1853 nyarán az esztergom-szentgyörgymezei temető mellett levő u. n. „jegyző földön" golyóval végezték ki. Esztergom városának a közelmúltban elhúnyt öregebb polgárai — akkor még fiatal emberek — tudták azoknak a gazoknak neveit, akik — noha magyar földön születtek — az osztrák rendszer kémhálózatához tartoztak. Kik voltak ezek, nem kérdés ma már, de bizonyos, hogy az apáknak eme soha meg nem bocsátható bűneiért a sors az unokákon bosszúlta meg magát . . . Emlékezésünk megfelelő helyén közöltük, hogy Rudnay Sándor hercegprímás halála után 1839 február 7-én, Kopácsy József veszprémi püspök foglalta el az érseki széket. Ez a születésére és egyéniségére nézve egyaránt nemes, nagy férfiú izig-vérig magyar volt. Magyarságának jeles bizonyítéka, hogy ő volt az első hercegprímás, aki pásztorleveleit magyar nyelven írta és bocsátotta ki és több tudományos műnek magyarul való megjelenését pénzáldozattal segítette. Lelkes híve volt a népnevelésnek is, amelynek sikeresítése érdekében alapítványokat tett, de mindezeken kívül örökre emlékezetessé tette nevét az esztergomi székesegyház építésének előrevitelében az által, hogy e célra félmilliónyi adományt juttatott. Kopácsy József alig tíz évig ült a hercegprímási székben. 1847-ben halálozott el. Érdemeit méltányló késő utódja: néhai Simor János hercegprímás és az esztergomi főkáptalan emlékezetét 133