Komárom-Esztergom megye településtörténeti kalauza

KÖRNYE

VÁRGESZTES, VÉRTESKETHELY BIBLIOGRÁFIA BERKI Ildikó: Várgesztes gazdasági-társadalmi átalakulása a felszabadulástól napjainkig. Várgesztes, 1979. 21., 6. t., illusztr. - Gépirat. - MK. ERDEI Ferenc: A várgesztesi vár helyreállítása. = Műemlékvédelem, 1965. 204—211.1. SÁNDOR Mária, G.: A gesztesi vár. (Bp.) 1964. 8., 4.1., illusztr. SÁNDOR Mária, G.: A Vértes hegység középkori várai. In: Komárom Megyei Múzeumok közleményei I. Tata, 1968. 245-258.1. WEHNER Tibor: Várgesztes vára. Illusztr. = Új Forrás, 1976. 3. sz. 120.1. WEISZ János: Adatok Várgesztes vértesi kisközség plébániájának és templomának történetéhez. Várgesztes, 1969. 146.1. - Gépirat. - MK. WEISZ János: Kötetlen adatok Várgesztesről. - Várgesztes, 1971. 7. 1. - Gépirat. - MK. VÉRTESKETHELY A Kethely elnevezés a kedd és a hely helység főnév összetétele. A faluban keddenként tartották a hetivásárt. Korábban felmerült a Ketel kun vezértől származtatás lehetősége is. A teljes név előtagja a Vértes hegységre utal. Okleveles említése 1250: Teryen, 1329: Tyrien, 1332: Kethel Területén a korai vaskor első felétől a Hallstatt kultúrához tartozó nép erődítésének nyomait találták meg. Károly Róbert 1332 körül kiadott oklevelében keddi hetivásárjának emlékeként Terjént Kethely néven említi. Ettől kezdődően 1913-ig, a Vértes előnév elnyeréséig Kethely a település hivatalos neve. 1419-ben a vérteskeresztúri apát volt a birtokosa. 1433-ban a Héderváriaké, 1506-ban Hédervári Ferenc Batthyány Benedeknek zálogosította el. Később a Bakith család kapta királyi adományként, majd enyingi Török Bálint a birtokosa. 1529-ben elpusztították a törökök. 1543-ban visszaköltöztek régi lakosai, de 1549-ben a törökök ismét felégették, kirabolták. 1642-től elnéptelenedett. 1738-ban a Meszlényi családtól gróf Esterházy József megvásárolta és a tatai uradalomhoz csatolta. A 18. század elején telepedtek meg véglegesen a faluban evangélikus, református és katolikus vallású magyarok. Katolikus elemi népiskolája 1724-ben alakult. Evangélikus és református iskola szintén működött a településen. Az 1784-1787-es népszámlálás szerint Esterházy János gróf birtoka. 102 házát 144 család lakta. Lélekszáma 667 fő volt, melyből 23 a nemes, 8 polgár, 50 paraszt, az utóbbi kettő 53 örököse és 7 zsellér. 1848-ban 810 lakója közül 449 katolikus, 200 evangélikus, 156 református és 5 volt zsidó vallású. A helybeliek főleg a szőlőművelésből és sertéstenyésztésből éltek. Az első világháborúban 220-an vettek részt, közülük 38-an életüket vesztették. Társadalmi életének aktivitását az 1925-ben alakult Levente Egyesület, az 1931-ben bejegyzett Polgári Lövészegylet, az Önkéntes Tűzoltó Testület, a Római Katolikus Énekkar jelzi. Népkönyvtárát 1936-ban kapta a Vallás és Közoktatásügyi Minisztériumtól. A második világháború harcai 1945. március 11-én értek véget a falu területén. A Petőfi Tsz 1952-ben alakult. Lakossága 1990-ben 602 fő, területe 1748 hektár volt. 1977-ben Császár néven és székhellyel községi közös tanács alakult, 1990-ben ismét önállóvá vált. 393