Komárom-Esztergom megye településtörténeti kalauza

KÖRNYE

TOKOD TOKOD A község neve a Takud-Tocu személynévnek a -d képzős származéka. Alapjául talán a magyar tok: "burok" vagy tok:"porcos vázú halfajta" főnév szolgált. A hagyomány szerint Tokod nevű vitézről kapta nevét. Okleveles említése 1181: Tokod, 1193: Tacud, 1270: Tukud, 1272: Tokod. A Tokodhoz tartozó Ebszőnybánya is középkori eredetű. Okleveles említése: 1193: Epceu-Epzu. Tokod a török kor kivételével ősidők óta lakott település volt. Régészetileg az ország egyik legjobban felkutatott területe, ahol 33 lelőhelyet tártak fel. Jelentős bronzkori földvára mellett kiemelkedőek a római emlékek (út, katonai tábor: castrum, kemence, pénzek, pl. Nagy Constantinus korából származó villák, szakrális tárgyak). A középkori falu a mai templom környékén terült el, Ebszőny a mai Faluhely dűlőben. Tokod az Árpádok idején Esztergomhoz tartozó várbirtok volt, majd III. Béla a 12. században az esztergom-szentkirályi kereszteseknek adományozta. Tőlük az esztergomi érsek szerezte meg. A terület egy része 1732-ben az esztergomi szeminárium tulajdonába került, és ott is maradt az 1945. évi földreformig. A török korban, így 1570-ben is - Ebszőnnyel együtt - lakatlan puszta. Az 1674-ben már ismét lakták, de a törökellenes felszabadító harcok során (1685: táti csata, 1686: felégetés) a települést templomával együtt elpusztították. Ennek ellenére 1699-ben már újra 27 jobbágy és zsellércsalád lakta. A magyarok mellé 1722-1723-ban németeket telepítettek. Temploma 1701-ben romokban hevert, iskolája viszont állott. Az 1784-87-es népszámlálási adatok szerint tulajdonosa az esztergomi érseki szeminárium. 120 házban 151 családban 706 fő élt itt. Közülük 2 nemest, 5 polgárt, 89 parasztot, az utóbbi kettő 68 örökösét s 55 zsellért írtak össze. Már a török utáni időben is nagy szőlőtermő területe volt. Határában kevés erdő lévén, a vízmosásokat árkokat, (gödröket), is kiosztották a falubeliek között. Tokod földje jó minőségű gabonát, kukoricát termett minden időben. Számos malmának nagy vonzáskörzete volt. A gabonát a múlt században még vermekben tárolták, de a nagyobb gazdáknál külön építmény, "szemház" is előfordult; hozzájuk aratási időben Hutáról (Piliszentlélek) jöttek részaratók. Századunk elején, a bányász és a gyári munkás foglalkozásúak számának emelkedésével megnövekedett a különböző részesmunkák (pl. kukorica, krumpli kapálása, betakarítása) jelentősége. Állattartói a lovakkal, marhával a váci vásárokra is eljutottak. A második világháború előtt, - főleg a bányász családoknál - jellemző volt a kecsketartás ("szegényember tehene", "gedatej"). "Meszet" is fejtettek és a kőszén "ásása" már a múlt század derekán is jelentős volt. A község gazdasági és társadalmi életét utóbb meghatározó szénbányászat 1812-ben indult, Hantken Miksa szerint 1839-ben. Erre a szénvagyonra alapozta az 1880-as években üveggyárát Kurczweil. A község lakóira és a bányatelep bányászaira már a 19. század derekán két orvos ügyelt. A bányászokat "Kóródában" kezelték. Az I. világháborús áldozatok száma 42 fő volt. Emlékművük néhány évtizeddel ezelőtt még a templom előtti terecskén állt. Első egyesületét, a Népszövetség helyi szervezetét már 1912-ben bejegyezték. Ezt 1942-ig mintegy 20 egylet követte. 1923-ban az Üvegmunkások Országos Szövetségének helyi csoportja, a Levente Egyesület, 1927-ben a Tokodaltárói Tűzoltó Egylet, a Tokodaltárói Bányatiszti Kaszinó, 1928-ban a Tokodaltárói Bányász Atlétikai Klub, a Magyarországi Bánya- és Kohómunkások Tokodaltárói helyi csoportja, a Tokodaltárói Polgári Olvasókör, 1930-ban a Tokod-üveggyári Polgári Lövész Egylet, a Tokodi Polgári Lövészegylet, a Szocialista Bányamunkások Tokod-altárói csoportja, 1931-ben a Tokodi Atlétikai Klub, 1932-ben a Tokod385