Komárom-Esztergom megye településtörténeti kalauza

KOMÁROM-ESZTERGOM MEGYE RÖVID LEÍRÁSA ÉS BIBLIOGRÁFIÁJA - NÉPRAJZ

NÉPRAJZ A régi falusi konyha belső kéményaljából és egy külső konyhából állt. A kémény alatt (esetenként egészen körben a szoba felőli fal mentén) 90-100 cm magas és 50-60 cm széles sárpadot építettek. Ennek az egyik végén volt a tűzhely, a másik végén a beépített vasüst, a katlant valamivel magasabbra rakták. A szobában eleinte szemeskályha, később a banyakányha állt, szája a konyhába, a sárpadra nyílott. A banyakemencében, mely vályogból készült és a teteje csonkakúp alakú volt, kenyeret is sütöttek. Ezeket később a takaréktűzhely teljesen kiszorította. A lakóházak hagyományos elrendezése háromosztatú (szoba + pitvar + kamra, ill. hátsószoba), a szegényebb réteg településrészein fordult elő a kétosztatú (szoba + konyha) lakóépület. A lakóházba a bejárat az épület udvar felőli hosszanti oldaláról nyílott a pitvaron keresztül. Innen lehetett bejutni az első és a hátsó szobába (régebbi típusoknál a kamrába) is. A lakóépületeket vertikálisan csak a földszinti lakótérre és a padlástérre tagolták. A padlásra általában az udvar felől, beépített lépcsőn lehetett feljutni. A lépcső ajtaja a ház bejárati ajtaja mellől nyílt, s 20-30 cm-rel magasabban volt elhelyezve. Az épület gazdasági rendeltetésű hátulsó helyiségeibe külön-külön ajtó nyílott az udvar felől. A településen kívüli építményeket a határban a tanyák (a legtöbbet napjainkra már lebontották), a szőlőhegyeken présházak, pincék képezték. Komárom-Esztergom megyében jelentős tanyavilág keletkezett a 19. század második felétől az 1940-es évekig. Legtöbb tanya Kocs (21), Ács (12), Nagyigmánd) (11), Bakonybánk (7), Kömlőd (7), Mocsa (6) községek határában volt. A szőlőhegyi építményeknek több típusa alakult ki. Legegyszerűbb változatai a talaj adottságától függően a partoldalba vájt lyukpincék (pl. Agostyán, Dunaszentmiklós) voltak, amelyek nagyrészt a település belterületén, az arra alkalmas löszoldalakba fúrták, és kizárólag a bor tárolására szolgáltak. A szőlő feldolgozására a lyukpince előtti térségben vagy a telken került sor. A leggyakoribb présháztípus, amely lényegében minden községben előfordult, az egyszerű présházas lyukpince volt. A présházban a prést és egyéb szerszámokat tartottak, mellette egy kis szoba a borozgatásra szolgált. A föld alatti pincékben elsősorban a bort tárolták. Sík területen a földből kiásva, téglával kirakva készítették el a pince boltozatát. A pince két oldalán a falak mellett fektették le a 2-2 csántérfát, amelyekre a hordókat helyezték. A pince legvégén, a bejárattal szemközti falba egy vakablakot vájtak, amelyben apró szerszámokat, dugókat, gyertyát tartottak. TEMETŐK A településekhez elválaszthatatlanul hozzátartoznak a talajvíztől mentes domboldali temetők. A középkorban és még utána is hosszú ideig a templom köré temetkeztek. A 17. századtól részben helyszűke miatt, részben egészségügyi okokból a templom mellől a temetők többnyire kikerültek a település szélére. Még napjainkban is található a templom mellett temető Agostyán, Ászár, Császár, Kocs, Kecskéd, Nagyigmánd, Pilismarót és Szák községekben. A 18. század végéig a halottakat elhalálozásuk időpontja szerint, sorba temették el (Ászár, Mocsa). A vallás szerint elkülönült temetők - katolikus, református, evangélikus - csak az 1800-as évek elejétől terjedtek el (pl. Császár, Dad, Héreg, Kocs, Nagyigmánd) Zsidó temető, a többi temetőtől elkülönülve, több községben is volt (pl. Bajna, Bokod, Dad, Dömös Felsőgalla, Kisbér, Lábatlan, Nagyigmánd, Nyergesújfalu, Süttő, Szőny, Tata). A régi temetőket gát vagy árok, majd a 19. század közepétől egyre gyakrabban gledicia sövény, drótkerítés vette körül. A katolikus temetők árkába öngyilkosokat temettek. Az emlékezet máig megőrizte, hogy az 1831. és 1866. évi nagy kolerajárványok halottai a temetők melyik elhagyatott részében nyugszanak (pl. Ászár, Dad, Héreg, Neszmély, Tata). A temetőt az egyházak gondozták, kaszáltatták az üres területet és utakat. Halottasházat a falusi temetőkben csak az 1880-as évektől építettek. Itt helyezték el temetésig a településen meghalt idegeneket. Komárom-Esztergom megye községeiben háztól temették a halottakat. Ez a gyakorlat az 1950-es évekig megmaradt (pl. Dad, Mocsa, Héreg). A családi temetkezés hagyományát megőrizve még ma is a padmalyos temetés az általános (pl. Bajna, Császár, Dad, Héreg, Kocs, Mocsa, Nagyigmánd, Neszmély). A sírt a temetés reggelén a rokonság vagy a halott barátai, ismerősei ássák ki. A két méter mély sír mindkét oldalába ásott ún. pandalba, oldalkamrába (Bajna, Császár) teszik a halottat. Egy sírhelyre így négy-öt családtagot eltemetnek. Hajdan a fejfákat helybéli faragó emberek és asztalosok, a múlt század elejétől a módosabbak sírjeleit kőfaragók készítették tatai, tardosi vagy süttői márványból. 26