Komárom-Esztergom megye településtörténeti kalauza

KÖRNYE

TATA 1783 után az egyház iskolát, templomot, tanító- és lelkészlakást épített. A 20. század elején a korábbi két tantermes iskolát újabb kettővel bővítették, az utcafronton új tanítólakásokat, illetve lelkészlakást építettek. Az egyházközség 1946-ban vásárolta meg a Somogyi Béla u. 5. sz. alatti lakóházat, és alakította át imaházzá. Anyakönyveit 1713-tól őrzi. Régi levéltárának egy része a Pápai Egyházkerületi Levéltárban, másik része a Lelkészi Hivatalban kutatható. Legrégibb úrasztali kelyhe középkori gótikus mestermunka. Értékesek régi hímzett úrasztali térítői. Tata azok közé a települések közé tartozik, ahol feltehetően már a XIII. században megtelepedtek a zsidók. 1360-ban Nagy Lajos király rendeletével kiűzték őket, de 1364-ben visszatelepedhettek. Mátyás halála után a város ismét menekülésre kényszerítette őket. Ezt a város földesura, Corvin János is helyeselte, várnagyát is zsidó házakkal jutalmazta. 1518-ban már újra voltak zsidó lakosai Tatának. A szatmári béke után új zsidó lakosok érkeztek Cseh- és Németországból. Egy sírkő 1740-ből utal jelenlétükre. Zsinagógájukat 1749-ben tatarozni kellett, tehát jóval korábban épülhetett. Az Esterházy-uradalommal való szerződéseik 1758-ból, 1806-ból maradtak fönt. 1770-ben Tatán 310, Tóvároson 70 zsidó lakott. 1843-ból az összesített adatok ezer főt is meghaladó zsidó népességet regisztráltak. A korábbi magániskolák helyett 1851-ben egységes zsidó iskola jött létre. A mai zsinagóga épületét 1861-ben a - régi átalakításával - Wechselmann Ignác tervezte. A Nőegylet 1878-ban, a Poel Cedek 1893-ban kezdte meg működését. A tatai zsidók jelentős szerepet játszottak a két település: Tata és Tóváros gazdasági és közéletében is. Már a XIX. század második felében elkezdődött a fővárosba költözés. A magyarországi kapitalizmus egyik sajátossága lett, hogy a korábbi vidéki kereskedelmi centrumok veszítettek súlyukból. 1938-ban, a két település egyesítésekor Tatatóvárosnak 658 zsidó lakója volt, akiket később deportáltak. MŰEMLÉKEK Számos műemlék és műemlék jellegű épület őrzi az elmúlt évszázadok emlékét. Közülük a legrégebbi a 13. századi eredetű Öregvár, melyet a 18. században előbb a barokk, majd 1815 után Charles Moreau, illetve Schmidt Frigyes tervei szerint a romantika jegyében építettek át. A török hódoltságig meglévő szobrok, ötvösremekek, művészi alkotások a 150 éves megszállás és a fel-fellángoló harcok alatt majdnem teljesen elpusztultak, s csak töredékek kerültek elő az ásatások során. A törökök kiűzése után a művészeket, építészeket (Fellner Jakab, Schweiger Antal, Grossmann József) Esterházy József gróf hívta Tatára, ők a 18. század második felében alkottak maradandót (templomok, kastély, rendház, malmok, házak, számos lakóház, szobrok) a városban. Tata barokk hangulata az ő munkásságuk nyomán alakult ki. A volt Esterházy-kastély és melléképületei, az ún. Kis-kastély, az angolkert szökőkútja, az F. A. Pilgram és Fellner Jakab tervei szerint 1751-1787között emelt római katolikus plébániatemplom, az egykori Miklós-malom, a Nepomuki Szent János-híd, a Kálvária-szoborcsoport meghatározó városképi jelentőségű alkotások. A város egyik jelképe, az ún. Óratorony 1763-ban készült Eder József ácsmester műhelyében. KÉPZŐMŰVÉSZET A két világháború között Dobroszláv Lajos és Hessky Iván révén Esztergommal is kapcsolatot tartó tatai képzőművészeti élet a Vaszary-villához kötődött. Vaszary János 1930-ban néhány növendékével, közöttük a Párizsból hazalátogató Vörös Bélával, valamint Berta Lászlóval a nagybányai művésztelep utódját kívánta itt megteremteni. A kezdeményezést nyolc esztendővel később gróf Esterházy Ferenc 339