Komárom-Esztergom megye településtörténeti kalauza
KÖRNYE
TATA folytatta, több festőművészt látva vendégül Tatán. A meghívottak biztatására elhatározta, hogy a jövőben évente három írót, három képzőművészt és három muzsikust lát vendégül tatai birtokán. Nemzetközi fotókiállítást is rendeztek Tatatóvároson. E kiállításra 29 országból érkeztek alkotások. 1945 után számos képző- és iparművész keresett és talált otthont Tatán. A Jel, a Horizont és az Art 6. művészcsoport, valamint az újjáéledő fazekas- és fafaragó művészet (Cs. Kiss Ernő, Csiszár József, Végh Ákos és mások) méltatása a jövő műértőinek feladata. FESTŐK, GRAFIKUSOK ÁRENDÁS József grafikusművész 1946-ban született Imelyen. Iskoláit Tatán végezte, és itt kezdte meg művészed tanulmányait Kerd Károly szakkörében. Árendás József grafikusművész kiállítása. Tata, 1985. Kuny Domokos Múzeum. (Katalógus.) BÁLINT Árpád festőművész 1870-ben született Tatatóvároson, főként állatképeket festett. Az 1930-as években hunyt el. Régi tatai festők. (Bev. Bíró Endre.) Tata, 1986. Kuny Domokos Múzeum. (Katalógus.) BLASKOVITS Ferenc festőművész 1859-ben született Bécsben. Az 1890-es évektől 1931-ben bekövetkezett haláláig Tatán élt és alkotott. DOBROSZLÁV József festőművész 1932-ben született Felsőgallán, 1943-tól Tatán élt, itt végezte iskolai tanulmányait. Napjainkban Budapesten él és alkot. Dobroszláv József festőművész kiállítása. Tata, 1981. Komárom Megyei Művelődési Központ. (Katalógus.) Ury Ibolya: Dobroszláv József festőművész kiállítása. Katalógus. (Győr, 1987. XI. 19.—XII. 2. Képcsarnok Bemutató-terem) DOBROSZLÁV Lajos festőművész 1902-ben született Vingán, 1926-tól 1942-ig Tatabányán, 1942-től 1986-ban bekövetkezett haláláig Tatán élt és alkotott. Losonci Miklós: Dobroszláv Lajos képei a Csontváry-teremben. (1982. január-február.) = Új Forrás, 1982. 3. sz. 75-77. 1. Láncz Sándor: Dobroszláv Lajos emlékkiállítása. Katalógus. (Tata, 1987. Kuny Domokos Múzeum) Tibély Gábor: Dobroszláv Lajos számadása. = Művészet, 1972. 4. sz. 33-35. 1. Urbach Zsuzsanna: Dobroszláv Lajos. = Szabad Művészet, 1955. 8. sz. 382-383.1. Ury Ibolya: Dobroszláv Lajos festőművész (1902-1986) emlékkiállítása. Katalógus. (Budapest, 1988. Csók Galéria) HESSKY Iván festőművész 1890-ben született Nagylángon, rajztanárként Tatán működött, 1950-ben bekövetkezett haláláig. Green László: Hessky Iván. In: A Tatai Kegyestanítórendi gróf Eszterházy Miklós Gimnázium évkönyve 1942-43. iskolai évről. 4-5.1. Körmendi Géza: Bevezető Hessky Iván kiállításának katalógusába. (Tata, 1978. Eötvös József Gimnázium díszterme) 340