Képzőművészek Esztergomban a 20. században (Art Limes 2008/2. sz.)

Tartalom - 5. MŰHELYEK, ALKOTÓK

MŰHELYEK, ALKOTÓK 85 ta fel bennem a Babits iránti intenzív érdeklődést. Minél többet foglalkoztam személyiségével és életművével, annál jobban megerősödött bennem az a meggyőződés, hogy emberi és költői nagysá­ga idős korában - a társadalmi és személyes ba­jok közt gyötrődve - teljesedett ki igazán. Ezért lett témám az idős, beteg Babits. - K. E.: Portrészerűség és eszmeiség minden em­lékszobor két alapvető komponense. E kettő ará­nya és viszonya igen kényes kérdés. Babits eseté­ben az eszmei oldal azonban önmagában is rendkívül bonyolult probléma, hiszen eszmevilága nagyon differenciált, és maga is sokat küzdött sa­ját önmeghatározásával. - B. T.: Ezt én is így látom. Ezért is választottam ezeket a gesztusokat. A fényképekről jól ismert jel­legzetes kézre támasztott fejtartást nem akartam elkerülni, de a támaszkodó mozdulat a szobro­mon szinte csak látszólagos: a kéz és a fej - már vagy még - alig érintkezik. Tétova, befejezetlen mozdulat, miként jobb kezének levegőbe marko­ló, kapaszkodót kereső, s ugyanakkor önmagára mutató, önmagát figyelmeztető gesztusa is az. A saját lényegét kutató, saját terheitől szenvedő, rop­pant érzékeny személyiség szellemi erőkoncentrá­cióját akartam szoborrá alakítani. Ez már talán a le­hetetlen megkísértése... Elhagytam mindent, ami felesleges, ami a kifejező sűrítését akadályozhatja, ami erről a belső küzdelemről elterelheti a figyel­met. Csak az arc és a kezek beszélnek... - K. E.: Úgy tudom, hogy sehol másutt nem avat­nak az idén Babits-szobrot, tehát ez lesz a cente­náriumi emlékmű. Igy erre a munkádra remélhető­leg országos figyelem terelődik. - B. T.: Ez egyik legkedvesebb szobrom. Úgy is mondhatnám, hogy saját Babits-élményem em­lékműve. A sors különös kegye, hogy Esztergom­ba kerül, ahol az öregedő Babits legérettebb mű­vei megszülettek. Tudom, hogy mennyire szerette ezt a várost, és szeretném, ha szobrom avatása méltó lehetne ahhoz a szerephez, amit Esztergom játszott Babits életében. Nagy öröm számomra, hogy a centenárium évében kerül felállításra, hi­szen ez igazolja a szobrom hitelét. - K. E.: Ezzel a szoborral Esztergomhoz fűződő kapcsolataid is megváltoznak? - B. T.: Eddig is szívesen mentem mindig Eszter­gomba, ezután még közelebb érzem majd ma­gamhoz. Remélem, lesz mód egyszer arra is, hogy munkásságomról teljesebb képet nyerjen a város műértő közönsége. Néhány hét múlva az esztergomi Petőfi Sándor ut­cában egy kis téren fehér kőposztamensen félala­kos bronzszobor áll majd a zöld fűben. Egy költő szobra, aki egykor úgy járta a várost, mint az új­ságíró, „...aki riportra tölti elméje töltőtollát, s lélek helyett egy fehér papírt tart a világ elé: írd rá, világ, mi újság Esztergomban!..."*" (Új Forrás, 1983/5.) Borbás Tibor: Babits Mihály, 1983 ' jegyzet: A Városi Könyvtár épületét 2008-ban lebontották, a művek még nem kerültek végleges elhelyezésre. *" A szobrot 2006-ban ellopták a város polgárai a közeljövöben tervezik újraállítását.

Next

/
Oldalképek
Tartalom