Esztergomi helikon

Tartalom - III. MENTSVÁR – HADAK ÁRNYÉKÁBAN

20. Részlet Makkai Sándor: Sárga vihar című regényéből (1934) Harmadik fejezet Simon ispán büszke és boldog volt, hogy a királyi székhely védelmére, amelyet évek hosszú során keresztül nagy gonddal készített elő, most végre minden jel szerint mégis sor kerül. Mióta a mongol sereg a pesti parton gyülekezik, s a Duna befagyott, nem lehetett többé kételkedni azon, hogy az ellenség fölkészült a háború utolsó szakaszára, a Dunántúl elfoglalására is. Ha pedig az megkezdődik, bizonyos, hogy első és legfőbb cél Esztergom bevétele lesz, melytől remélheti Batu, hogy minden további ellenállás megtörik a fő várukat elvesztett magyarok végső elcsüggedése folytán. Simon úgy érezte, hogy most Esztergom vára és az ő személye a magyar nemzet imádságainak, utolsó reményeinek középpontja lett. Ez a tudat nem remegtette meg a vasembert, hanem eltöltötte forró elszántsággal, mint aki elérte azt, amiért született és élt. Tisztában volt azért a próbatétel egész nagyságával, s ha bízott is önmagában, de cl nem bízta magát. Aprólékos, körültekintő óvatossággal, lázasan dolgozott Tűrje Tamás segítségével, hogy fölkészüljön minden lehetőségre. A vár maga, közvetlenül a Duna partján fölmagasodó meredek sziklán, hatalmas falaival és bástyáival olyan erősség volt, melyet éber őrizet és bölcsen beosztott elszánt védelem esetén nagy túlerővel szemben is hónapokig lehet tartani, s alig volt elképzelhető, hogy bármilyen halálra szánt ostromló sereg föl tudjon hatolni akár csak a falak tövéig is, nemhogy megmászhassa s elboríthassa azokat. Az egyetlen igazi veszedelem csakis a körülzárás és kiéheztetés lehetett volna. Simon ez ellen mindenekelőtt azzal biztosította magát, hogy nagy élelmiszer-tartalékokat halmozott föl a vár pincéiben, s már előre kidolgozta annak tervét, hogy hány embert s mennyi ideig bír majd a legnagyobb takarékossággal ellátni. Már évek óta nagy gondot okozott neki a vízzel való ellátás kérdése. A várhegyen volt néhány forrás, de ez ostrom esetére számba se jöhetett. Ott van azonban maga az óriási Duna, amely a várhegy lába alatt hömpölyög. Simon tudta, hogy miféle, csaknem lcbírhatatlan nehézségekkel jár a folyó vizének fölvezetése a várba, de nem is ezen akadt fönn hosszú évekkel ezelőtti töprengéseiben, hanem azon, hogy miképpen maradhasson titokban ez a munkálat, mert ha ostrom esetén áruló akad, s az ellenség elvághatja ezt az egyetlen éltető csatornát, minden egyéb készület hiábavaló lesz. 93