Esztergomi helikon

Tartalom - III. MENTSVÁR – HADAK ÁRNYÉKÁBAN

A testvére, Bertram, akivel egyedül közölte tépelödéseit, segített neki ezt a kérdést megoldani. Nagy titokban Spanyolországból hozatott mestert és munkásokat, akik a vár egy mély pincéjében törték át a sziklát s építették meg számításuk alapján a kutat, mely a Duna legalacsonyabb vízállása esetén is kellő bőséggel szolgáltatta a vizet. A nagy pince fölött őrterem létesült, melyben az ispán legmegbízhatóbb emberei vigyázták éjjel-nappal, hogy avatatlanok soha meg ne tudhassák, mi van ott alant. Ebből a teremből, félig a hatalmas várfalba épített titkos folyosók vittek jobbra-balra, melyeken észrevétlenül lehetett széthordani a vizet a vár minden részébe. Evekig tartott ez a munka, s mikor befejezést nyert, s a szigorú őrizet alatt tartott idegen munkások Bertram katonái kíséretében eltávoztak az országból, Simon boldogan szusszant föl, hogy a legnehezebb kérdést sikerült megoldani. Esztergom vára azonban meglehetősen szűk volt férőhelyben, de a felhalmozható élelmiszerek és a vízzel való gazdálkodás szempontjai is korlátokat vetettek a befogadóképesség elé. Most, hogy a királyi család távol volt, s az érseki palota üres, Simon ezeket is igénybe vette katonai célokra, s minden zugot kihasznált, hogy minél erősebb védőréteget helyezhessen el a várban. Még a székesegyház hatalmas altemplomát is berendezte végső szükség esetére. De arról így sem lehetett szó, hogy a vár menedékül szolgálhasson a vidék népének. Különben is, Esztergom megvédésének egészen más, úgyszólva szimbolikus célja volt. Nem az, hogy a falai közé tóduló menekülőket oltalmazza, hanem, hogy megtartsa az ország függetlenségének, önálló létének, jövendőjének ezt a mindenki által szentül tisztelt jelképét. Ezért az ispán kérlelhetetlen szigorúsággal megmaradt amellett, hogy ha arra kerül a sor, Esztergom várában csak katonanép maradhat. Sőt a vár régi lakói között is akadtak olyanfélék, akiket az ispán ki akart telepíteni, hogy helyeiket vitézi embereknek adhassa át. Kiöregedett cselédek s néhány fogoly, akik ott töltötték ki büntetésüket a várban. A hűséges szolgákat mégsem akarta egyszerűen szélnek ereszteni, a foglyokat pedig nem ölethette le, mint a dúvadakat. A megoldásra azonban jó mód kínálkozott neki. Lent a városban nagy kőháza volt a királynak, ahová olyankor szokott szállani, mikor törvénynapot tartott a lakosság dolgaiban. A kereskedőknek megvolt az a kiváltságuk, hogy a falaik között fölmerülő pörös ügyekben nem kellett a várba menniök igazságért, sőt akkor se, ha a város és a vár között támadt elintézni való. A saját szabad területükön kaphatták meg a döntést, s nem kellett attól félniök, hogy a király vagy emberei, ha nekik úgy tetszik, fent maraszthatják őket a vár lakatjai alatt. Letelepülési kötésük szerint kisebb dolgokban a király udvarbírója, nagyobbakban pedig maga a király jött le közéjük, meghallgatni panaszaikat s törvényes eljárás rendjén dönteni bennük. 94