Esztergomi helikon

Tartalom - Nagyfalusi Tibor: Előszó

igazság, a pártfogó lehetősség és a gazdag tehetség együttműködése. Értékrontó pártütések, dúló-foszló hadjárások ellenében a Múzsák békés szellemfénye: erődök, paloták, székesegyház együttesébe befoglalt szentélyük — kancellária, kódex-műhely, könyvtárszoba — értéktermő munkálkodása. Itt, a Várhegyen, ahol a történelem „készül": ennek nagy mozgásai és hősei késztetik felszínre törni az ihlet ősforrását is. Hogy pedig újabb meg újabb műveket tápláljon életre, útjában főként két Múzsa segíti: Kleió, a történetírás és Kalliopé, az epikus költészet védnöke. A hazai írásbeliségben hosszú főszerep az övéké, és szinte kizárólagos a 15. századig, amíg a világi témát irodalmunk számára egyedül a „nagy" történelem krónikás-legendás — és latin nyelvű — rögzítése jelenti. Amikor aztán Erato, Melpomcné és a többi nővér nálunk is társul az előbbiekhez — oldottabb öltözékben, játszibb léptekkel, gesztus és mimika személyesebb, gazdagabb változataival — ők szintén a latin szót zengetik tovább, de már a humanizmus nemzetközi kórusában és párbeszédében. Nálunk is az ember — mint egyéniség — szólal meg általuk: evilági törekvéseivel, földhöz kötött esélyeivel lírai-drámai főhőse a saját élettörténetének, aki a mítosz, a történelem addigi nagyepikájában csak cpizodista volt. Magyar földön eléggé megkésve lépnek színre ezek a régi-új emberarcú múzsák. Legelső kegyeltjük — az esztergomi Helikon-vidéken is — Janus Pannonius. Rokoni pártfogója, Vitéz János érsek körében megjelenik az égbolt múzsa-mérnöke, Uránia is. Szorgos együttműködéssel magasodik a helikoni központ, tágul a szellemi látkör. A magyarságnak Esztergom Várhegyén át soha ennyi fényes híradást nem üzent még Európa s a csillagos glóbusz — és soha még ilyen közelről... Szöveggyűjteményünk ELSŐ KÖTETÉNEK zárópontjául a várhegyi I Iclikonvidék e fénykörbe vont csúcsát választottuk, ahol még Bakócz Tamást is méltán megilleti a hely a nagyralátó érsekek sorában. Ők voltak azok a Múzsákkal szövetséges pártfogók, akik táplálták, fenntartották, sőt növelték a várhegyi központ sugárzó erejét, miután a királyi országlás székhelye — az 1250-cs években — Budára költözött. Majdani MÁSODIK KÖTETÜNK szcmclvényanyagát nagyobbrészt a folyamatos értékvesztés urallja. 1515-tól a félhold diadalmas fényében távolivá halványulnak a csillagok üzenetei, s nem is marad a Várhegyen, aki olvasna belőlük. Az érsekség és főkáptalan ugyanis menekülni kénytelen: vele a békés helikoni központ is odahagyja a helyet, amely ezentúl 1-10 éven át csak hadászali kulcsszerepet teljesít, mint elsőrendűen fontos VÉGVÁR. Falain — tíz év megszakítással — kívül reked Európa, s legfeljebb ha ostromgyűrűivcl közelíti meg. A Várhegy felől pedig csupán a segélykérés sugároz a Nyugat figyelmére érdemes jeleket. 5