Esztergomi helikon

Tartalom - II. FŐVÁROS – EURÓPA ORSZÁGÚTJÁN

14. Részletek Kodolányi János: Julianus barát című regényéből (1938) /.../Magányosan bandukolt s önmagával társalkodott. Minduntalan összerázkódott, mert csupa kellemetlen esemény jutott eszébe. Ami valaha kínozta, most mind előbukkant a múltból, sőt olyasmi is bántotta most, ami akkor, amikor megtörtént, inkább vidám volt, mint kínos. Ördöng nem nyugodott, hogy reménységét letörje, fölkavarta élete hullámait az iszappal együtt/.../. A vidék napfényben fürdő szépsége lassanként megvigasztalta. A suttogó fák megnyugtatták, a nyíló virágok ránevettek. És szelíden csalogatták a hegyek, temetkezzék közéjük. Olyanok voltak a felhők, mint csodálatosan megnőtt ezüstfényú kagylók. Julianus énekelt. Az éjszakát egy királyi solymár faházában töltötte, azaz nem is a házában, hanem kint, egy illatos szénaboglyában, a ház mellett/.../ Másnap déltájon azután kibukkant az ősrengetegből s beérkezett Esztrigánba. A szíve ugyancsak dobogott, majd megfojtotta. Szeme mohón járt a hegyeken, a hegy alatt elszórt házacskák csoportjain s fenn a messzelátszó székesegyházon, a „szép templomon", mint nevezték. Már messziről fölfedezte a templom mellett a hegy pereméig merészkedő paloták meredek kőfalait s az ólomkeretes hosszú, keskeny ablakokat. Esztrigán, az ország szíve! lábainak szárnya nőtt. Észre sem vette, hogy liheg és izzad. Kámzsája könnyű lett, mint a selyem. Mezítelen lába nem érezte a kavicsokat, a fű torzsát. Teljes erejéből nekieredt, hogy hamar elérje a várost, mely a szikrázó napfényben úgy integetett felé, mint álmai megvalósult képe. Torka elszorult, arca kipirult. Hangtalanul énekelt egy psalmust, anélkül, hogy odagondolt volna. II. ENDRE (ANDRÁS) szül. 1176 (77 .') — megh. 1235• szept. 21. magyar király: 1205 - 1235 JULIANUS barát domonkosrendi szerzetes szül. ?— megh. 1237 után 67