Esztergomi helikon

Tartalom - Hegedűs Rajmund: Irodalomtörténeti kistükör

Irodalomtörténeti kistükör A kezdetek Esztergom és környéke a régészeti leletek tanúsága szerint már az őskorban lakott hely volt. A római császárság a mai Dunántúlon élő illir és kelta törzseket egy provinciába szervezte, így a birodalom északi és keleti határa a Duna lett. A mai Várhegyen erődítmény épült, lábánál polgári település alakult ki. Solva — az akkor település — a hadiút mentén húzódott, katonai jelentőségét fokozta, hogy szemben feküdt a Garam torkolatával, az ellenséges kvádok földjével. Ez a germán törzs a markomanokkal szövetségben az i.sz. II. században egyre gyakrabban támadta a birodalom határvonalát. A szorongatott birodalom védelme hozta e tájra Marcus Aurellus császárt, aki itt írta meg Elmélkedések című filozófiai munkájának egy részét. Az I. könyv végén ezt olvashatjuk: „írtam a quádok földjén, a Garam mentén". Mint a sztoikus etika képviselője, művében önmagához szól elsősorban, de úgy, hogy ugyanakkor az olvasó előtt is kitárja moralizáló bölcseletének kincsesházát. A filozófus-császár egész gondolatvilágát a közösség szolgálata hatja át. Az ember azért születik, hogy jót tegyen, mert ami jó, szükségképpen hasznos is. Önmagát is figyelmezteti: „Vigyázz, el ne császárodj/.../ légy csak egyszerű, jó, tiszta, igazságszerető/.../Arra törekedj, hogy az maradj, amivé a filozófia igyekezett tenni". Mint filozófus és császár jól tudta, hogy minden filozófiai államelmélet utópia: „Éretlen gyerekség/.../ Ne reméld e földön Platón államát" (Marcus Aurelius Elmélkedései Bp. 1974. 129. 1.) Az ókori szellemnek — amelyet Aurelius műve is sugall — nem ellentéte a középkori kereszténység eszmevilága: az egyház átvette és a maga módján továbbfejlesztette az antik világ hagyományait. így például átmentette a középkori Írásbeliség számára a latin nyelvet is. Nyolcszáz évvel Marcus Aurelius halála után az esztergomi Várhegyen és az alatta elterülő síkságon már más világot találunk, mint a római császár korában. Születőben van az új magyar államszervezet, s az új hit az országot erős kötelékkel kapcsolja a nyugati világhoz. István (977 k. - 1038) már a keresztény király eszményét testesíti meg, és tisztában van vele, hogy műve csak akkor marad fenn, ha kiszemelt utóda, Imre herceg hasonló szellemben uralkodik majd. így születtek meg — 1031 előtt — az apa aggodalmából a király Intelmei fiához, Imre herceghez. (Az UM Lex. 1013 - 1015 körűire teszi). A mintát a frankok királytükre adta, szerzőjének a királyt tartották; Gellért püspök neve is felmerült, de minden valószínűség szerint az irodalmi munkásságáról közismert Anasztáz (Asztrik) érsek foglalta írásba. (GyörfTy György: István király 179