Esztergomi helikon

Tartalom - IV. KÖZPONT – A HUMANIZMUS FÉNYKÖRÉBEN

14. Stephanus Taurinus elbeszélő költeményéből Stauromachia, id est Crudiatorum... (1515 - 1517) /.../ S már jő a pogány törököknek bősz hada, és gyilkos fegyverrel csap be ijesztőn pannon földünkkel szomszéd tájakra gyakorta. (80) S íme, a bíborosok rendjének nem kicsi dísze, Bizáncnak főpapja, Tamás, kinek éke az élő, ágbogas aggancsú szarvas meg alatta a félkör, meg kell, hogy tegye, mit Pannónia népe, királya bízott rá, s a veszélyt vállalja, habár öregember. S nyugtalan és szomorú álmában sürgeti, inti, s vigaszul ily szókkal fordul jó szelleme hozzá: „Élemedett agg, kár kétkedned jósjeleidben! Biztos díjat igér, nem szégyent fáradozásod. Hogy lehetetlen nincs néked, Isten, a csillag igéri, s régi tapasztalatod, nagy hűséged s a szerencséd. Mit kívánsz, a tiéd lesz mind, s mit a végzet odahat, csak ne habozz; nincs oly próféta, akit hona kedvel, mely fő tiszteit is mindig külföldinek adja. Sok hegyen átkelvén meglátod a távoli várost, Rómát, melyről a hír — joggal vagy jogtalanul, nem tudni — eként szól: nincs romlottabb nála se szentebb. Sors-próbálni sehol nincs ily nyílt tér; sehol ily gyors úton a lent született nem juthat fel — ha erényes, és van benne tudás, akarat — csúcsára a roppant kettős águ süvegnek, mint itt, római földön." Győz e sok érv. Hagyván minden mást útnak ered hát, ősz haj övezte fejét rábízza a szélre, habokra, s nagy kísérettel megy a nagy Rómába követként. Péter sajkáját vészes viharok közepette (105) ekkor, erényben kin nem győzött senki, az elszánt Julius óvta meg, és biztos kikötőbe vezette. S míg országa ügyét, meg amit rábíztak, igyekszik közleni véle Tamás, őt legfőbb polcra emelte 176