Esztergomi helikon

Tartalom - IV. KÖZPONT – A HUMANIZMUS FÉNYKÖRÉBEN

sára fölségednek. Egyidejűleg hírek keltek, hogy fölséged vasszigorral lép fel a kis érsek ellen, s igazi remegés fogta cl úgy a prímást, mint környezetét, midőn Kelemen kanonok teljhatalommal idejött Esztergomba. A játék készen volt, csak folytatni kellett. — Kelemen kanonok megint a kis Gregoriót találta az érseki reverendában. — Mire nem ébred az ember — morogta a király félhangosan. — Az volt a tervünk, hogy előbb kipróbáljuk a kanonokot, s ha derék ember, az igazi prímást adjuk kezére; de kegyetlen volt; néhányszor meg is verte a gyermeket, azt mondta, fölségcdtől meghatalmazása van rá. — Megmaradtatok tehát a játék mellett? — Igen, fölség; mindnyájan ebben állapodtunk meg, s maga a hercegérsek legszívesebben. — Persze, mert nem kellett tanulnia. — Gregorio tanult helyette, de felhőtlen égből jött a villámcsapás — folytatá Eulvio —, midőn leérkezett a királyi rendelet, hogy a prímás játszótársa Budára küldessék nővérével. — Nos és mi történt? — Nem volt más mód, uram király. Az igazi prímást kellett elküldeni. A király élénken kiáltott fel. — Eszerint a kis Talján Gergely... — Senki más, mint Estei 1 lippolyt herceg. — flisz ez derék dolog! — tört ki őfelsége nagy vidáman. — Bár vétkeztetek, megbocsátok. Mert a megoldás igen kellemes. Keljelek fel, vitézek, és üljetek az asztalhoz. Ti ugyan hamar visszaérkeztetek Olaszországból! Aztán az urakhoz fordult, kiket egészen elkábított a meglepő fordulat: — De hol van a mi Gergelyünk? — kérdé nyájasan. — Az imént láttam az udvaron — felelte Újlaki, s maga szaladt ki érte, hogy beszólítsa. Zajos, viharos éljenzés tört ki, mikor a népszerű apród betoppant: — Éljen az érsek! Éljen az esztergomi érsek! A kis Gergely elhalványodott. „Mindent tudnak" rcbegé. De félelme csak egy percig tartott. A király eléje lépett, szeretettől és kevélységtől sugárzó arccal hajolt hozzá és megcsókolta. — Ej, ej, rossz kópé, hát illik az, a királyt bolonddá tenni? Majd a királynéié nézett fél haraggal, fél pajkosan. — És a királyné-asszonyka is!... No de most már hozhatja kegyelmed, Motesiczky uram, azt a második fogást! Üljünk vissza, urak, az asztalhoz! Majd a két egymással farkasszemet néző papot pillantotta meg. — Kendtek pedig menjenek isten hírével, béküljenek ki, aztán mosakodjanak meg. 173